20230701Kezdetben Isten az embert földi kormányzójának rendelte, de a bukás miatt elveszítette az Atya dicsőségének képességét. Az Újszövetség által az Atya elindította az istenképűség és dicsőség helyreállításának lehetőségeit. Az evangélium, Jézus Krisztus dicsőségét hirdeti. Az Atya Fiának dicsőségével teszi hasonlóvá az elhívott és megigazított embereket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20230624Amikor Isten dicsősége erőteljesen jelen volt egy korszakban, akkor jelenlétével való együtt haladásához, szinkronizáláshoz bölcsességre volt szükség. Ezeknek a lépéseknek halandó szemmel nem lesz értelme, és nem is kell, hogy legyen. Dávid király engedelmességének mozgatórugója, az Atya dicsőségének megtartása volt. Bármi áron. Ehhez meg kell törnöd a vallási hagyományokat az életedben. A múltadtól függetlenül Isten elhatározta, hogy az Ő "jelenléthordozója" legyél. A hagyomány hiedelmeket épít fel bennünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

20220617

Az imádás által, mint teremtmények elismerjük Isten fensőbbségét, egyedüliségét és a tőle való teljes függést. Az imádás belső és külső tiszteletadásban fejeződik ki. Isten számára teljesen mindegy, hogy a látható illetve a láthatatlan világról van szó, mert teljesen más Isten gondolkodása. Tehát Isten nem választja ilyen módon szét a természetfeletti világot a természetfelettitől. Van egy összekötő, az a Názáreti Jézus Krisztus. Krisztus uralja a látható világot is, ebben kell hinnünk. Amikor elkezdünk imádkozni és magasztalni Istent Jézuson keresztül, - az ő vérén keresztül -, akkor a szellemünk bekerül Isten valóságos jelenlétébe. A szellem közösség megéléséből, az intuícióból és a lelkiismeretből áll. Ebből levezetve az igazi Isten imádat nem létezik Krisztussal való közösség gyakorlása nélkül. Ha pedig folyamatos, rendszeres közösségben vagyunk Istennel, az intuíciónk egyre élesebb lesz és egyre jobban megtisztulunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 202306032023. 06. 03.

Isten nem tud munkálkodni az életünkben csak azon a szinten, ahogy hiszünk a világosságban. A mi hitünk ad Neki felhatalmazást. Tehát valaki imádkozhat érted, de ahhoz, hogy Isten működjön a te életedben, valakinek hinnie kell. Mindenki eljut egyszer egy olyan pontra, ahol nem működnek a megszokott probléma megoldási rutinok, az addig felhalmozott rengeteg tudás. Kulcs Isten válaszainak és erre való reakcióinknak megértése. Nem biztos, hogy olyan nyilvánvaló, hogy mikor kell megfordulni. Lehet, hogy még nem állsz készen rá. Lehet, hogy nem tudod tökéletesen megmagyarázni. De általában érezni lehet. Az Ő terve az, hogy elvigyen onnan, ahol vagy, oda, ahová szántak! Légy engedelmes, miközben Ő felkészít téged a sorsfordító pillanatra. Figyeljétek és keressétek Istent.

 

 

 

 

 

 

 

20230520

 

 2023. 05. 20.

A világosságot megkaptuk megtérésünkkor, de nem ismerjük mélyen és nem járunk benne azonnal.

A világosság felé való nyitottság egyben nemet is jelent a sötétségeinkkel és tudatlanságainkkal szemben.  A világosság felé kell egy nyitottság, hogy kilépj a tudatlanságból sötétség legyőzése miatt.

Az Isten világossága által mutatott önismeret megtanít Isten rólunk alkotott véleményére.

Önmagunkról való véleményünk soha nem lehet olyan pontos, mint Isten helyes és világos ítélete felőlünk. Isten fénye megmutatja, amit Ö tud rólunk a Szent Szelleme által. Kész a világosság rád áradni. Világosság mennyei tudás alapján működik. A homály az ellentétje. A világosság teremti meg a javak (ajándékok, világosságokat) helyét benned.

 

 

 

 

 

 

20230513

 

2023. 05. 13.

Azért, mert nem tudjuk elképzelni azt a csodát, amit Istentől várunk, nem jelenti azt, hogy nem képes rá. Isten terve mindig ugrásra készen vár Bennünket. A történelem sötét fordulójának közeledtével mindenkit bevezet Isten az „átalakulásba”. Az előkészületekhez tartoznak olyan látszólag negatív jelenségek is, amelyek az elmúlt években megráztak számos gyülekezetet.  Ha az egyház visszaszerzi az egyenességét, önismeretét önmagával szemben, akkor kezd előállni egy hiteles és egyértelmű kép a Szent Szellem megnyilvánulásainak természetéről. A szellemi utánzatok leleplezése ezután fog eljönni. Az utánzatok, hamisítványok éppen azért szaporodhatnak el, mert keresztény rétegek számára az eredeti megújulás, felébredés atmoszférája ismeretlen vagy homályos.

 

 

 

 

 

20230507

 

 2023. 05. 07.

Az apostoli kor után a keresztény élet és szolgálat fokozatosan veszítette el azt a szellemi vitalitást, amelyet a Szent Szellem kijelentése, vezetése és ereje képviselt. A pünkösdkor megszületett egyház földi működésében is láthatóak nehézségek Isten jelenlétének megtartásában. Jóel próféciája, amelyből pünkösd napján Péter kijelentette, hogy Isten igazság szerint küld majd „mennyei esőt”. Az ébredés és egyházi reform alapja és mintája az apostoli, korai egyház. A mai hívők spirituális és erkölcsi életének és szolgálatának egységben kell állnia az apostoli egyházéval. A Szentlélek kiáradásának ez is célja, Isten akarata nem változott meg. Mindenkor, miként az apostolok leveleiben látjuk, az Ige és a Szent Szellem élő munkája a tanítványokban is megtestesül, ezért ők krisztusi emberek lettek.

 

 

 

 

 

202304223

 

A törvénytelenség sokasodása a szeretet hiánya. A hitetlenség nem a hit hiánya bennünk, hanem a szeretet elvesztése és a félelem ereje. A félelem visszafog bennünket, neurotizál. Néhányan azt mondják maguknak, nem kell aggódnom az ördög miatt. Az Egyházban nincs is jelen a gonosz (törvénytelenség, amely (a szellemi szabályok áthágása). Aztán rájövünk, hogy a szeretethiány helyett a törvénytelenség megnövekedett. Ez egyáltalán nem jó hír. Bár igaz, hogy nem járkál körülöttünk, lelkünkre vadászva a gonosz nap, mint nap, de az elménk meglehetősen erős hajlandóságot tanúsít arra, hogy szeretet nélkül szemlélje a világot.

 

 

 

 

 

20230401A múlt vizsgálata segíthet tisztázni problémáink nagy részét, de a gyógyulás nem a múltban történik. Hited által a jelenben. Pontosabban a benned lévő Jézus hitén keresztül. Napjaink egyik mániája, hogy jelenlegi kétségbeesésünkért, frusztrációinkért másokat vagy bizonyos dolgokat okoljuk. Az ego, félelmeink, szorongásaink nem akarják, hogy észrevegyük: fájdalmaink lehetnek a múltban hiányzó szeretetből, de abból a szeretetből gyógyulunk meg hitünk által, amit megkapunk a jelenben. A megváltás csak a jelenben lehetséges számunkra. Minden pillanatban esélyünk nyílik arra, hogy megváltoztassuk a múltunkat és a jövőnket azáltal, hogy újraprogramozzuk Isten jelenléte (kenet tanítása által) a jelent. Ez a szemlélet eretnekség az ego és intellektus számára és keményen elítél először bennünket, ha elfogadjuk.

 

 

 

 

 

 

20230325

Sok területen életünkről alkotott képünk vagy elgondolásaink mélyen be vannak írva az elménkbe. Egy olyan szinten, hogy nem könnyű megváltoztatni. Pál apostol magaslatoknak nevezte ezeket. Szemben állnak vagy akadályozzák Isten megismerését. Ezek hitrendszerek. Izráel az egyiptomi fogságból fizikálisan kint voltak ugyan a pusztában, de az elméjük nem volt kint. Még mindig rabszolgai mentalitással rendelkeztek. A 12 kém közül 10 úgy tért vissza az Ígéret földjének megkémleléséből, hogy megváltoztatták közel 2-3 millió ember sorsát. Teljes hatással volt üzenetük döntéseikre. Ahogy magadat látod Isten szeretetében, ez határozza meg az életed szellemi-lelki színvonalát. Az izraelitáknak bizonyítékaik voltak az Ígéret földjéről: gránátalma, füge, szőlő-fürtök, amelyeket 2 ember cipelt a vállán. Pont úgy volt, ahogy Isten leírta. De önképük különbözött attól, ahogy Isten látta őket, mert föld lakosaival szemben sáskáknak látták magukat.