Dátum: 2017. január 7. Helyszín: Aratás gyülekezet

20170107A tanítás bátorítást nyújt az év elején meghirdetett 40 napos várakozásunkban. Elkezdünk beszélni a  hit harca építőelemeként az isteni szeretetről és örömről. Cél az, hogy az a győzelem, ami mindig valahol előttünk volt, belépjen szellemünkbe hitünkön keresztül. A Golgotán nyertük meg teljes megváltásunkat. Ha hit ál­tal nyerünk mennyei életet, akkor a sza­ba­dulásunk és örömünk is hit által van. Már látni akarjuk, hogyan használhatjuk hitünket a győzelmeinkhez. A hit azt jelenti, hogy „most”. Sokszor elnyomjuk a múlt em­lé­két, mert azt hisszük, hogy a győzelemhez nem kell feldolgoznunk a múltat és nem kell vele szembenézni. Azonban a múlt és jövő között a „mostunkban” dől el a győzelmünk! “Testvéreim, én nem olyannak számítom magam, mint aki már elérte azt, de egyet: azt, ami hátam mögött van, elfelejtettem, az után, ami előttem van, kinyújtom kezemet, s célegyenest futok a pályadíj felé, melyre az Isten a Felkent Jézusban oda felhívott.”  Fil 3:11-13  Csia

 

Dátum: 2017. január 14. Helyszín: Aratás gyülekezet

20170114

Nagy feladat most a szeretet megőrzése Isten és emberek felé, mert a hitet csak a szeretet tudja működtetni. Amikor hit által helyre akarjuk állítani a Szent Szellem és az Ige egyensúlyát, akkor ennek eredményeképp a hívők – régebbi tapasztalatoktól eltérően – friss módon megismerik Isten személyét és vigaszát. A bennünk lakó örök élet tartja ezt fenn. Ne engedd, hogy keserű és sértett emberek elvegyék tőled az örömödet! A belső embernek folyamatosan elérhető az Isten által létrejövő öröm. Ez szellemi természetű. Bennünket a Szellem belső munkájának ismerete és élménye tart meg. Amíg nem hiszed ezt el, addig nem tudsz a természetfeletti örömben létezni, pedig vár rád. „Elment azért mind az egész nép enni és inni és részt küldeni és szerezni nagy vigasságot, mert megértették a beszédeket, amelyekre őket tanították.” Neh 8:12

 

Dátum: 2017. január 15. Helyszín: Aratás gyülekezet (Jászladány)

20170115

A hitetlenség egy hamis hitrendszer. Nehéz kiszedni az ember életének bizonyos részeiből, mert nem csak lelkünkben lehet szkepticizmus, materializmus, hanem szívünkben is. Ez démonok következetes munkája révén van jelen sorsunkban. Ezért végigveszünk öt területét a hitetlenségnek. Amikor Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, Isten a pusztába vezette őket. Ennek egyik oka az volt, hogy nem akarták a hit harcát harcolni. Mózes felment a hegyre mennyei koncepció átvételéért és közben Áron vezetésével elkészítették az aranyborjút. Ők a hitetlenség alapján tették ezt. Amikor az emberek bejönnek az egyházba, hoznak magukkal borjakat. Sajnos az egyházi tagok is elősegítik hamis Istenképből, hogy az un. „Áronok” létrehozzanak kevert Istenkeresést.

 

Dátum: 2017 január 21. Helyszín Aratás Gyülekezet

20170121Ha az újjászületés után a hívő ember elméje (szellemi felfogó képessége) nem újul meg, akkor bizonyos idő elteltével el is veszítheti a hitét, ez azt jelenti, hogy nem tud már bízni Istenben. Az ilyen embernek újra fel kell építenie az Istennel való kapcsolatát és Isten igéje alapján tudatosítania kell magában azt a tényt, hogy Isten szereti őt, hiszen az ő irántunk való szeretete megnyilvánult Jézus Krisztusban. Más részt pedig azért is küzdenünk kell, hogy a hitünket el ne veszítsük, ehhez folyamatosan Isten jelenlétében kell élnünk. „Szeretteim, minthogy megvan bennem minden serénység arra, hogy a nekünk közös megmenekülésről írjak nektek, kényszert éreztem az írásra, hogy bátorítsalak titeket, hogy még tovább küzdjetek a szenteknek egyszer átadott hitért.” Júd. 3 Csia

 

 

 

 

 

 

Nochta Pál: Izrael bűneinek tanulságai Dátum: 2017 január 22. Helyszín: Jászladány

20170122

1Kor.10,1-14-ben Pál apostol az Egyiptomból kiszabadított Izrael példáját említi tanulságként számunkra. Ők mi után Isten rendkívüli csodákat tett velük és megerősítette velük a szövetséget, mégis újabb és újabb bűnöket követtek el Isten ellen, amelyeknek az lett a következménye, hogy végül nem ők, hanem csak a gyermekeik foglalhatták el az ígéret földjét. Ezek tanulságul írattak meg számunkra, hogy az újjászületés után Krisztust kövessük mindenben és gyorsan felnövekedjünk a belső emberben, nehogy tragédiával végződjön a személyes sorsunk.„Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor.10,11-12)

 

 

 

 

Dátum: 2017.01.28. Helyszín:  Aratás Gyülekezet

20170128

Ma olyan egyházi kultúrában élünk, ahol az intellektus van a trónon és a hitetlenség vált a valóság értékelésének eszközévé. A legfontosabb dolog egy ember számára, hogy megtanulja - miután újjászületett -, hogyan éljen a szeretet által működtetett hitben. Biblia megmondja nekünk, hogy ez egy tusakodás is. A hit jó harca. A hit tekinthető úgy, mint isteni képesség a természetes körülmények fölé emelkedésedhez. Ha hitben vagy, elkezded úgy látni a dolgokat, ahogyan Isten látja, elkezdesz úgy gondolkodni, ahogy Isten gondolkozik. Nekünk fel kell növekednünk oda: nincs egyetlen dolog sem, amit a hit ne tudna kezelni. „Mert ezt mondja magában: ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok. Jézus pedig megfordulván reá tekintvén, monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott téged. Máté 9:21 „Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.” Luk 8:46

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. február 04. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170204Mi Istentől születtünk és teremtettünk Krisztusban jó cselekedetekre, amely elrendeltetett a világ alapítása előtt kegyelem által. A hit mindig kegyelemből merít és Isten előre tudásából építkezik. Működhetünk úgy is, mint Isten: nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Mivel az igaz ember él hitéből, ezért fel kell építened hiteddel együtt a helyes önképet bensődben. Így a helyes imázs által fogsz tudni mozogni hitedben. Isten kész téged tovább vinni, mint ahogyan elméd gondolja vagy a körülötted élő hitetlen emberek. Ha nem értékeled a hitedet, akkor el fog halni a szellemed intuitív képessége. Lépj Isten osztályába, ahol a hited nevelőd és egyben támogatód is lehet.

 

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. február 11. Helyszín: Aratás gyülekezet

20170211A hitet hallás - kijelentett ismeret - által kapjuk, de csak a megigazultságban működik. A megigazultság Isten részéről egy jogi döntés és egyben isteni identitás is. Ha próbálsz mozdulni hitben, először akard meghallani Isten szavát, fejleszd hitedet és engedd, hogy Isten munkája helyre tegye a megigazultságod ajándékát. Hogyan tudjuk megállapítani, hogy egy személy valóságosan megigazult és hisz-e szívéből, vagy csak  értelmileg elfogadja az Isten dolgait? A hit kiindulópontja egy létező Isten és nem végpontja. A hit küzdelme nem az, hogy folyamatosan küzdök azért a hitért, amit az első szentek kaptak. A hit harca az, hogy akadályok ellenére is fenntartom hitemet és ezzel megigazulásomat. A hit spirituális eredményeire mindig felfigyel a szellemvilág. Ekkor színre lép az un. jézabel-i jelenség, hogy kísérleteket tegyen a valódi hit munkájának megállítására. Ennek következményeként minden mozgalom összezavarodhat, hanyatlásnak indulhat és elkezdődhet a szétválasztódás. Azonban a győzelem ekkor is Isten részéről fel van kínálva. Lásd a thiatírai gyülekezet.

 

 

 

 

Dátum: 2017. február 18. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170218

Őszinte lesz, szóltam! Mi Isten igazságává lettünk Krisztus Jézusban, amikor újjászülettünk. Ádám kezdetben ezt a mennyei igazságot bírta, de az ellenség ellopta a megigazultság képét. Igaz Ábel lett a nem megigazult (Kain) vallásháborújának első áldozata. Bűnbeesés után a világot meghatározza egy isteni rend, de bizonyos esetekben beavatkozik a láthatatlan világ a látható felett. Az egész üdvtörténetnek célja, az Isten királyi uralmának behatása az igaz egyház részéről ellenséges térségben. Akkor tartalmazza Isten királyi uralma a hívő életét, amikor ennek jele lesz a megigazultság mentalitása. Krisztus a Mammon rendszerét és a Királyság struktúráját állítja szembe. A hit harcának nagy kihívása a pénzügyi területünkön van. Meg kell tanulnunk, hogyan éljünk ebben a királyságban, mert itt sokkal többről van szó, mint amit gondolnánk. Lehull a lepel…

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. február 25. Helyszín: Aratás gyülekezet

20170225Ebben az üzenetben kifejeződik, hogy mennyire szükség van a valódi hit gyakorlására. Jézus szándéka az, hogy felépítse bennünk a hitet. Ezt úgy viszi véghez, hogy az életünk bizonyos időszakában szembesülünk a magunk kételkedő vagy aggodalmaskodó állapotával. Jézus Krisztus ennek ellenére un. szellemi valóságot fog nekünk prédikálni annak érdekében, hogy tanítványokká váljunk. Emellett az agapé fontosságára is hangsúlyt teszünk, mert a bibliai hit a szeretett által munkálkodik, nem választható el Isten hite az Isten szeretetétől. Pál apostol azt mondja, ami meg fog maradni, az a hit, remény, és a szeretet. „Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot: és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” 1Jn:5:4-5

 

 

 

Dátum: 2017. március 05. Helyszín: Jászladány

nandi

Hogy tudsz hited által kilépni? A hit akkor kezd aktiválódni, amikor nem a természetes helyzeted szerint gondolkozol, reagálsz és lépsz. A hit nem köt hozzá a természetes helyzetedhez! A hited mindig akkor válik aktívvá, amikor hited összhangba kerül a Szentírás kijelentett igazságával. Amikor ez megtörténik, hited bekapcsolódik abba a „dologba”, ami kijelentetett, de nem látod még. Te már Isten gyermeke vagy, ezért tudsz élni hitben! A hangfelvétel nem tökéletes.

 

 

 

 

 

Dátum: 2017. március 05. Helyszín: Jászladány

mario

Keressétek először Isten királyságát és annak igazságát, tanácsolta Jézus Krisztus a pénzügyeink vonatkozásában is. Az igazság olyan jellem, erény, viselkedés, amit a menny meghagyott, jóváhagyta és elrendelte működését. Amikor újjászülettünk, elérhetővé vált ez az igazság. Akik elfogadják Isten királyságát, azokban elkezd felnőni annak működése, majd megváltoztatja az életünket, környezet és később behatása alá kerülhet térségük, ahol élnek.Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.” Máté 6:32 A hangfelvétel nem tökéletes.

 

 

 

 

Dátum: 2017. március 05. Helyszín: Jászladány

robi

Több szempontot veszünk át a tanításban, ami kihoz a szegénység mentalitásából. Ha nem gyűlöli meg az ember a folyamatos mély szegénységet és nem akar kitörni az évtizedes sorsából, akkor nem tud segíteni Isten szellemi törvények által. Ha Isten nem gondoskodott volna a kitörési lehetőségeinkről előre, akkor függetlenül szükségeinktől hit nélkül nem tudja elősegíteni helyreállásunkat. Ahogy válaszolsz, reagálsz Isten felé, úgy találod meg a kijáratot! A hangfelvétel nem tökéletes.

 

 

 

Dátum: 2017. március 11. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170312

Isten arra adott felhatalmazást, hogy használni tudd „hit potenciálodat”. A hitedben fenntartott látás nélkül lerombolod azt is, amelyet felépítettél. Amit ilyenkor szoktunk tenni: engedjük beleszólni mennyei látásunk folyamatába intellektusunkat. Hitetlenséggel és identitásvesztéseddel belső ’hit-harc’ által tudsz csak győzni. Kijelentés és bölcsesség Szelleme tudja definiálni benned azt, ki is vagy Krisztusban. Biblia azt mondja: amikor Isten megteremtette Ádámot maga képére (imázsára) és hasonlatosságára (potenciáljára) hozta létre. Az első, amelyet belehelyezett, saját Szelleme, dicsősége volt. A dicsőség Isten igazságának, tulajdonságának és természetének kifejeződése benned. A megigazult ember visszakerülhet újra a dicsőségbe is.

 

 

 

 

Dátum: 2017. március 18. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170318Hitünk működése, megigazultságunk szerepétől függ. Az ember egy nívó alá esik, ha nem lát bele szelleme által mit is takar az, hogy megigazult. Minden, ami szellemi komponenssel rendelkezik, kinyilatkoztatott megismerés által valósul meg. Ádám ezt az igazságot bírta kezdetben. Az ellenség ellopta a megigazult képét önmagáról. Nem totálisan pusztította el, hanem átváltoztatta „gyökerét”. Amikor ezt megérted Krisztusban, a megigazultságod, mint gyökér felépül benned, bármilyen hatás is ér kívülről. „Olyan lesz, mint a fa, mely víz mellé van ültetve és mely folyó mellé bocsátja gyökereit, mely nem látja, mikor jön a hőség és zöldellő lesz a levele; a szárazság évében sem aggódik és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” Jer 17:8 Imit

 

 

 

 

Dátum: 2017. március 25. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170325

A tanítás első felében arról lesz szó, hogy a mi külső életünk annak a produktuma, amit belül látunk. Hit Szelleme hallás által működik, de a megigazultságból sarjad. Megigazultunk, de nem látjuk kivé lettünk. A második felében szó lesz arról, hogy nekünk szükségünk van megigazultságunk képének meglátására és restaurációjára, hogy abban a hitben tudjunk járni, amely diadalt ad a világ legyőzéséhez. Isten természete tesz minket Istenhez hasonlóvá, ahogy szemléljük Krisztust és visszatükrözzük. Ezért nevezem az igaz embert „tükör embernek”. „Mi pedig mindannyian felfedett arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, és így ugyanarra a képre egyik dicsőségből a másik dicsőségbe alakulunk át, ahogy az az Úrtól, a Szellemtől jön.” 2Kor 3:18

 

 

 

 

Dátum: 2017. április 1. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170401

Isten igazságává lettünk Krisztus Jézusban, amikor újjászülettünk. Krisztus igazsága tulajdonítva lett a miénk, de részesültünk is belőle. Bár tudjuk, megigazultunk, de a bibliai elmélkedés tudja belül kiépíteni az új imázsunkat. Megigazultságod megengedi szívednek, hogy új irányt (sorsot) szabjon életednek. Káin és igaz Ábel történetéből kiemelkedik, hogy a megigazult ember feltűnése a porondon vallásháborút indított el. Ábel hitte, hogy a bűn következményeit Isten kegyelme tudja felszámolni Krisztus vére és érdemei által. Áldozata kedvességet talált Isten előtt, mert megigazulásáról bizonyságot nyert Istentől. Káin áldozatára Isten nemtetszését nyilvánította ki, szívének indulata és tartalma miatt. Káin és Ábel igazként fel volt hatalmazva egy új üdvtörténet kialakítására. Káin miatt, gonosz angyalok inváziója lepte el a földet. Káini modell: önelégült Istentisztelet, önerő idealizmusa, bármilyen szellemi valóság mögötti tartalom kiüresedése a szívben, bűn következményeinek elbagatellizálása stb. Hallgasd végig és szedd össze magadat, mert a szellemed mindig kész megújulni!

 

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. április 8. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170408Egészséges hívő vágyik Isten dicsőségének atmoszférája. Amikor belelátunk szívünkkel és meg is tapasztaljuk földi korszakunkban az örökkévalóság előízét, akkor sokkal nagyobb áldásból részesíti bennünket Isten, mint életünk bármely más napjaiban. A hit kreatív erő. Amikor a hitünk életre kel, Isten örökkévalóságát érinti meg. Az örökkévalóságban nincs korlát. Emlékezzetek meg arról, hogy az örökkévalóság dicsősége által az utolsó ellenség, amely eltöröltetik: a halál lesz. A hívő ember életében fontosabbnak kell lennie a világ javainál az örökkévaló javak megszerzése. “Mindezek a hit vonalán haltak meg, amennyiben nem nyerték el az ígéreteket, csak messziről látták és köszöntötték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön.” Zsid 11:13 Csia

 

 

 

 

Dátum: 2017. április 15. Helyszín: Aratás gyülekezete

20170415

Az engesztelés vére Krisztust mindig centrumba helyezi, majd átörökíti munkáját, érdemeit és tulajdonságait. A bárány vérébe vetett hit által új genetikai kód jön létre lelkedben, szívedben. Szent Szellemmel való élményeink során Isten beemeli szívünket az örökkévalóságba, így az időben megtapasztaljuk az időn túli világot. Megváltattunk és mi át akarjuk venni a megváltással járó örökkévaló ígéreteinket és jogaink előnyeit, de figyeljünk arra, hogy a gyors siker, gyors összeomlást eredményez. Isteni időzítésben történő áldás átvétele is hoz magával szenvedést, de az ütemezett és nem hoz összeomlást, vagy bukást. „Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda neki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! Ha az én utaimban jársz, ha parancsolataimat magtartod, te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat és ki- s bejárást engedek neked ez itt állók között.” Zak 3:4;7

 

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Időpont: 2017 április 19. Helyszín: Jászladány

20170419

Izrael népe már túl volt a babiloni fogságon, de a jeruzsálemi templom még mindig nem épült fel. A nép többsége inkább saját boldogulásán igyekezett, de milyen érdekes, munkájuknak nem a fejlődés, hanem a rohamos elszegényedés lett az eredménye. Aggeus próféta ennek a jelenségnek felismerője azt hirdeti, már most elérkezett a cselekvés ideje. Tétlen csodavárás helyett, templom felépítésével elkezdődhet újra a szellemi siker. Isten nem változik meg. Újszövetségben ugyanúgy működnek az alapelvei, mint az Ószövetségben. A szellemi törvények nem azonosak a vallási törvényekkel, hanem változatlan alapelvek, amelyek által Isten működteti beszédét.

 

 

 

 

Dátum: 2017. április 22. Helyszín: Aratás Gyülekezet

 20170422Az evangélium örökérvényű, de olyan kimeríthetetlen szellemi valóság, amelyet nem lehet csupán néhány mondatban összefoglalni. Amikor megpróbáljuk összefoglalni az evangéliumot, akkor gyakran nem vesszük figyelembe, hogy az nem a teljes evangélium, hanem annak csak egy szelete. Az evangélium igazságai minden korszakban érvényesek, mégis a Szent Szellem az, aki meghatározza, hogy ezekből az igazságokból éppen most mit kell hallanunk vagy kihirdetnünk. Ezért ha Istent akarjuk követni, akkor nem tanításokat vagy valamilyen módszert kell megismernünk, hanem a valóságot. A valóság pedig mindig az, amit a Szent Szellem nyilatkoztat ki számunkra, mivel Isten törvényét nem mi írjuk be a szívünkbe, hanem Isten, aki a kőtáblákra is saját ujjával írta fel a törvényt Izrael számára. Dávid a frigyláda vissza hozatalakor súlyos árat fizetett a valóság megértéséért.

 

 

 

Dátum: 2017. április 29. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170429

Megtérésünk után Isten legelőször megtanít bennünket arra, hogyan láthatunk bele az evangélium titkába. Ma sokan tanítjuk, mi is a valódi evangélium, több-kevesebb sikerrel. Az evangélium egy kép, amelyet Isten mutat meg, a láthatatlanból hoz elő és mennyei valóságot tükröz. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen evangéliumba vetjük megtérésünket. A megtérés pillanatában önt formát új sorsunk. Megtérésünk kiindítója és fenntartója a Szent Szellem munkássága. A következő folyamat pedig az, szükséges lesz újabb és újabb korrekciókra. Nincs recept arra, hogyan lehet igazi evangéliumot hirdetni és megtérést úgy, hogy az emberek hit által hozzanak döntést. A következő részben: megújult elménk eredményeiről és lehetőségeiről, bűnbánatról, bűntudatról, bűnrendezésről, progresszív megtérésről.

 

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. május 06. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170506Sok hívő félreértette a kegyelem óriási lehetőségét, mert nem tanítottak őket a bűnbánat, bűnbocsánat és az elme megújulásának fontosságáról. A megtérés valódiságát az Isten felé való bűnösség elismerése önmagában nem igazolja. Az eklézsiában a bocsánatkérés eszközét arra használják, hogy a bűnöket vagy a szellemi visszaéléseket rövid úton rendezzék, azonban életvitelükben a megtérés gyümölcsét nem termik meg. Sajnos ez magabiztos önhittséget és önigazultságot termett. Néhány évtizede a neoprotestáns oldal megrettentő üzenete az volt: térjél meg, mert különben a pokolra jutsz! Ebben tényleg volt igazság. De mára a kijelentés precízebb lett Istentől a megtérés témájában is. Valódi megtéréskor meglepődsz, hogy az elmédben mennyi minden be lett programozva, ami nem az evangélium igazsága. Azonban, hogy a kegyelem által pozícióba maradjunk, progresszív megtérésről is szükséges beszélünk.

 

 

 

 

Dátum: 2017. május 13. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170513

Progresszív megtéréskor szívünk nem csak új mennyei meglátásokat kap, hanem szellemi ösztönzést, továbbá az akarás véghezvitelére erőt. Ha a megújult elmével akarunk választ adni egy természetes helyzetre, akkor egy természetfeletti válasz jelenik meg. Ami Istennel egységes, azzal nem kapcsolódhatunk hit nélkül. A megtérés kulcs ehhez! Amikor az evangélium fénye behatol az ember szívébe és értelmébe, akkor kicseréli saját meggyőződését és új irányba tereli döntéseit. Valahányszor megváltozik a gondolkodásmódunk, igazodni fog a felismert igazságokhoz szívünk. Ezzel az isteni beavatkozások újra és újra lehetővé válnak életünkben. Jeremiás szerint a következő természetfeletti beavatkozás figyelhető meg megtérésünkkor: szívnek Isten megismerésére való újjáteremtése és átalakítása; megismerésből folyó engedelmes hozzáállás; belső átalakulás. „szívet adok nekik, hogy megismerjenek engem, hogy én vagyok az Úr és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám.” Jer. 24:7

 

 

 

Dátum: 2017. május 20. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170520

Istennek van egy örökkévaló királysága, amelyből jött az evangélium. Nem demokratikus berendezkedésű szellemi rendszer. Istennek királyságában van engedelmesség, tekintély, hatalomgyakorlás.  Nem mehetsz egy bizonyos spirituális minőségen túl olyan elgondolással, ami nem az Isten királysága szerinti. A megtérés ezt segíti elő. Sokszor felismert vagy fel nem ismert korlátok alatt élünk. A korlátok miatt a mennyei szabadságot nem éljük meg, ami a felnövekedésünk természetes velejárója. Szent Szellem ajándékai és gyümölcsei nélkül nem lehet a progresszív megtérésben fejlődni. Ezért bátorítja Pál apostol a gyülekezetet, hogy kívánják a spirituális hasznot hozó karizmákat és járjanak a gyümölcsökben testi vágyak helyett.

 

 

 

 

Dátum: 2017. május 27. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170527Újjászületésünk előtt korlátozottak voltunk, de most, hogy megtértünk, a királyságban korlátlanok vagyunk. Azért vagyunk korlátlanok, mert Isten képességeihez vagyunk kapcsolva a megújult elménk segítségével. Egyházban lévő tanításoknak olyan lelkesítőnek kellene lennie, hogy erőteljesen késztessen bennünket a Királyságban való előrehaladásban. Nem hagyhatjuk, hogy a meg nem újult elménk kontrollálja szellemünket. Visszatérés témája középponti üzenete a prófétáknak az Ó.sz.-ben. Keresztelő János is itt veszi fel a ’mennyei fonalat’, majd Krisztus az ő szavaival indítja el küldetését. Ahol a valódi atyaság megjelenik, ott az ő jósága arra indít téged, hogy új felismerésre térj. „…Illés bizony eljön előbb és mindent helyreállít, de Illés immár eljött és nem ismerték meg őt, hanem azt művelték vele, amit akartak.” Mt.17:11-12 „…aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.” Mt. 11:11b

 

 

 

 

Dátum: 2017. június 3. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170603Illés Szellemének helyreállító munkájáról beszélünk ebben a sorozatban. Emellett keressük a válaszokat, miért nincs a hívők életében rendszeres megtérés. Sokszor látom, hogy hallgatjuk a prédikációkat vagy ismereteket szerzünk, de nem vagyok biztos abban, hogy hit által élünk-e mindabban, amit elfogadtunk. A megtérés folyamata tud bennünket a természetesen túl vinni. Látható bizonyítéka a valódi evangéliumnak az elme újulása lesz, Isten beszéde által. Újjászületés után használnod kell a megújult elmédet a győzelemhez. Karizmatikus világunkban történt sérülések vagy akár túlkapások miatt, sajnos cinikussá váltunk bizonyos teológiai témákkal kapcsolatban. Ezért szükségünk van arra, hogy működjön megkülönböztető képességünk önmagunk időszakának értékelése miatt. Egyszóval: hol tartunk? “Odamenvén Illés az egész sokasághoz, mondta: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt neki a nép egy szót sem.” 1Kir. 18: 21

 

 

 

Dátum: 2017. június 10. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170610

Újjászületés egyenlő Isten uralmának elfogadásával. A további lépésekhez építkezésre, formálásra van szükség, aminek célja a belső ember megerősödése, növekedése. Görögök „kairos” szóval az alkalmas időt jelölik. Mennyei lehetőségek beteljesítésének pillanata, amelyben ott a természetfeletti lehetőség. Isten a világnak adott egy belső önállóságot, ugyanakkor viszont uralkodik is a láthatatlan világ a látható felett és időnként, bizonyos esetekben beavatkozik a világba. Királyságba az újszövetség megkötése miatt kerültünk bele. Királyság tehát szövetségi partnerség és lényege nem a királyságon van, hanem a király személyéhez való viszonyulásban. Jézus azért jött, hogy helyreállítsa azokat, amiket az emberiség elvesztett és visszaállítsa az uralmi helyére. Nagyon sokat tanított erről. Meg kell tanulnunk, hogyan éljünk ebben a királyságban. Isten királysága nem csak egy karizmatikus megtapasztalás vagy egy trendi tanítás.

 

 

 

 

Dátum: 2017. június 17. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170617Tanításban megvilágosítjuk több irányból, több értékből Krisztus királyságról szóló evangéliumát. Királyság mennyei irányokat szab életünkben. Meglátjuk, hogy a meghatározó értékek felé hogyan kell elindulni, azokat szem előtt tartani. Amikor a királyság megjelenik egy családban, egy gyülekezet korszakában, akkor az időben(kronos) létrehoz egy más típusú időt(kairos). Ez az isteni jelenléthez vezető útra, amely annak milyenségére és minőségére irányít. Ebben történik meg a hit általi átformálódás. Éppen akkor, amikor kell, nem később s nem előbb. Az Isten időzítésének jelenében meglátjuk ami elkészült, mert ebben a „szent pillanatban” minden pislantás „ajtó nyitás”, mégpedig a királyságába. Ahogy ma megnézzük az igéket, észre fogod venni, ahol Isten keze megjelenik, valaki kártalanításban, átformálódásában részesül. Ez kifejezi az Ő eredeti tervét, összekapcsolódva lenni a mennyei királysággal. „Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az démonokat, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.” Luk 11:20

 

 

 

Dátum: 2017. július 1. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170701A királyság üzenetében szót ejtünk arról, hogy papok királysága vagyunk. Ez kezdetben Mózesnél így volt megtervezve, de szétvált Izrael életében. Messiás a felkent helyreállította ezt. Beleszülettünk Isten királyságába, amiben papok vagyunk királyi kenettel felruházva. Egyház is felkent, mert mindegyikünknek van kenete Krisztusban. Ez fontos, de lehetséges a továbblépés, mert mégis szükség lenne olyan „felkentekre a felkentek között”, akik megmagyarázzak a múltat, jelent és esetleg a jövőt. Ők helyreállítják a spirituális vakság állapotát. Ha nem funkcionálunk papi kenetben, nem működhetünk autentikusan a királyi kenetben. A királyi kenet királysági tekintélyt ad és nyitott szemeket. Csak ez által tudunk spirituálisan működni és megfutamítani Isten ellenségeit. Egy Isten embere olyan valaki, aki Isten szemszögéből látja az aktuális korszakot. Szükségünk van ma profetikus igehirdetésekre bölcsesség ajándékával, mert friss megújulásra van szikségünk. Ők az árusok. Ha új jön, akkor több kell lennie, mint ami ma megszokott. Jönnie kell Joel üzenetének újra és újra, miszerint van kenetünk a Szenttől, és meg is kell maradnunk majd benne…

 

 

 

Dátum: 2017. július 8. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170708Újjászületés után, új ország polgára lettél, de szükséges új kormányzást is váltani. Papoknak királyságává lettünk. Ekkor szellemed új mennyei természetet kap (kenetet), de sajnos értelmed nincs még megújítva ki is lettél. Kegyelem által élünk, azonban az Isten királyságának természetfölötti erejének munkálkodása által. (Ef.3.7) Túlképeztük magunkat ismeretekkel. Ha szellemi papként és királyként nem funkcionálunk, megrekedünk és visszafejlődünk. Amikor változtatni akarsz, amiben a világi mentalitásod szerint bíztál, akkor a szív azon fog dolgozni, hogy visszatérítsen a világi kultúrára, amely a mammon rendszere. (Mt.6:24) Királyság kultúrája alapján tudunk eligazodni abban, melyek a fontos értékek, törvényszerűségek, szellemi normák Istennél. Papoknak időt kell töltenie Istennel, hogy a királyokként megkapják Istennek útmutatását. Melkhisedek-i papság királyi rendjével lelkednek és szellemednek egyetértésben kell lennie. Papok célja eljutni a szentek szentjébe, királyok pedig autoritást gyakoroljanak beszédükkel és életvitelükkel.

 

 

 

Dátum: 2017. július 15. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170715Királyságnak vannak kulcsai. Ha autentikusan használjuk, akkor felnövekedünk és kinyílnak szellemi valóságok bennünk. Kegyelem és megigazultság témája az üdvtörténet sarkalatos üzenete. Ez egyben a királyi papság (egyetemes papság) újraformálásának kezdete is. Krisztusnak engedelmességet kellett tanulnia, pont úgy, ahogy nekünk. Ő félre tette az isteni oldalát és emberré lett. Egyszülött és elsőszülött volt. Növekednie és tanulnia kellett, majd szenvedni szolgálata alatt a sikerek megtartásáért. Isten az újjászületés után fiúság előjogait adja neked: elsőszülöttség, autoritás, örökség. Amikor kegyelem és megigazultság kijelentése elér egy színvonalat, akkor beléphetünk a kormányzás gyakorlásába. Ha ez nem történik meg, akkor gondolkodásunkat befolyásolja a világ és erődítményeket fog kialakítani. Ézsau élete ékes mintája a királysági papok kudarcára. Nem azért veszítette el jövőjét, mert ostobaságot tett, hanem azért, mert már nem volt képes megváltoztatni mindazt, amit mozgásba hozott életében. Lehetsz elsőszülött elenyésző szellemi áldással, közben nem éled privilégiumaidat, papságod és pozíciód pedig nem funkcionál.

 

 

 

 

 

Dátum: 2017. július 22. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170722Bár testben élünk, de azért vagy Isten képében és hasonlatosságában, mert szellemi lényként lettél újjáteremtve. Az ok amiért az Egyház nem uralta a körülményeinket az, hogy legtöbbünk nem ébredt rá arra, hogy kik is vagyunk. Hogy működhet abban a keresztény, amiben nincs kijelentése, nem érti és nem bízik. Amikor az Úr Jézus azt mondta, hogy keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát, világossá tette, hogy mi legyen elsődleges az életünkben. A fiúsági tudat gerince a királyságnak. Felnövekedés adva van a papok részére. Szent Szellem célja, hogy érett fiakká váljunk. Olyan mélyre-magasra mehetünk Istenkeresésünkben, amekkora kijelentést befogadunk és alkalmazunk a királyi papság identitásáról. Mózes első könyvétől a Jelenésekig, Isten felfedte az Ő Királyságának titkait. Egyház mögött a Királyság hatalma áll, ha a papok pozícionálják magukat abban. „….épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.„1Pét 2:5

 

 

 

 

 

Dátum: 2017. július .23. Helyszín: Jászladány

20170723A pusztai vándorlásban Isten mindig új mennyei értékítéletet akar kialakítani bennünk. Ha nem akarsz Istentől a pusztádban megtanulni hit által látásból járni, akkor benne ragadhatsz. Ha mi kételkedünk Isten felénk nyújtott hűségében és kegyelmében, akkor nem fog tudni Isten segíteni a pusztánkban. Keserűségben fogsz kioltódni és elhagyhatod elhívásodat is. Mindenki előtt, aki körülötted van, zavarodottnak fogsz tűnni, mert nem bíztál Isten rád vonatkozó szavában. Kell, hogy ragaszkodjunk Isten belénk ültetett Igéjéhez, amely reménység és valóságos dolog is egyben. Azt mondom nem fontos, hogy milyen nehézségekkel állsz szemben, ha szenvedés által meg tudsz tanulni látni. „Mert lelke szenvedése folytán látni fog, [és] megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.” Ézs 53:11

 

 

 

 

 

Dátum: 2017. július 29. Helyszín: Aratás Gyülekezet

201707291Mózes 15,7-18-ban olvashatunk arról, hogy Isten szövetséggel erősítette meg azokat az ígéreteket, amelyeket már korábban is kijelentett Ábrahámnak. Erre azért is szükség volt, mert maga Ábrahám is biztosítékot kért Istentől arra, hogy az átadott ígéretek be fognak teljesedni. Isten talán nem tartaná meg az ígéreteit? Szó sincs róla! Egyszerűen a mi emberi természetünkből fakad az, hogy egy idő múlva elhalványulnak előttünk Isten ígéretei, igazságai. Ezért szükségünk van arra, hogy az Úr időről, időre megerősítse hitünket és bátorítson minket. Velünk megkötött szövetsége Jézus Krisztusban örökre érvényes marad. Isten továbbra is velünk van és a számunkra elkészített terve be fog teljesedni az életünkben.

 

 

 

Dátum: 2017. augusztus 05. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170805Isten szívében az eklézsia, a kihívottak serege van középpontban. Eklézsia jelentése: kihívni. Nem egy légüres térbe hívott el bennünket Isten, hanem Isten királyságába. Az egyház Krisztus teste, teljessége, akik be vannak teljesedve Ő benne. Meghatározott és speciális céllal, felruházva Krisztus Szellemétől.  Vajon látod-e úgy az egyházat, hogy be van teljesedve? Szent Szellemtől lett beteljesedve. Szent Szellem nélkül nincs egyház, azaz kihívottak serege. Valódi egyházban a tagok belemerültek Isten Szellemének munkájába. Aki pedig be van merítve, azt a Szellem itatni szeretné. Mindnyájan egy Szellemmel itattatunk meg. Én azt gondolom, hogy azért töltötte be az egyházat a Szent Szellem, hogy egység jöjjön létre a fej és a tagok között. Az egyház egysége miatt betöltötte a teljességgel. „Hiszen mi is valamennyien egy Szellemben egy testbe meríttettünk be, zsidók is, hellének, rabszolgák is, szabadok is, mindenkitt egy Szellem itatott át.” 1 Kor.12:13 Csia
 
 
 
 
 

 

Dátum: 2017. augusztus 12. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170812Újraformálni egységünket Krisztussal létfontosságú. Amikor Krisztus ismeretéről szólunk, akkor arról beszélünk, hogy szellemi ismerettel rendelkezünk kijelentés útján. Így lett beleérző tudásunk Krisztussal való közösség által. Ha az embereknek nincs ismerete, nem jutnak el bizonyos szellemi dolgokhoz. Krisztusról való belső meggyőződésünk és kinyilatkoztatásunk mértékében működhetünk Ő benne. Isten természete Krisztusban tud birtokba venni bennünket. A gyülekezet nem arra való, hogy az emberek elrejtőzzenek Isten szeretete és elhívása elől. Ha megsebesültél tisztítsuk ki, hogy meggyógyulj. De sajnos sokak már 20 éve szórakoznak ezzel. Sokszor megpróbálunk szellemi dolgokat működtetni, ami csak Krisztussal való részesedés által lehetséges. Ehhez, csatlakozni kell a fejhez először, majd egységet kiépíteni vele, végül az egyház rendeltetését megérteni.

 

 

 

Dátum: 2017. augusztus 19. Helyszín: Aratás Gyülekezet

 20170819 nAz üzenet nem a testvérek szellemi igényének kielégítése (mélység, magasság, szélesség, hosszúság) szempontjait veszi figyelembe. Célja szubjektíven elmondani, mivel van Nándornak szíve megterhelve Krisztustól. Nem tanítás. Bár hallgathatunk bármilyen vagy bármennyi tanítást Krisztus testében, sőt élvezhetjük is Isten „tálcán hozott almáját”, azonban ha nem vagyunk Isten tekintélye alatt belülről származó engedelmességben, SOHA nem valósul meg a szeretet alapú közösség Istennel és testvéreinkkel. Meddő keresztények leszünk Isten kegyelmének szűk áradásában. Ha nincs folytonos kapcsolatunk Isten felelősségteljes tekintélyével, soha nem lesz igazán Úr az életünkben. Mert nem tudjuk Úrnak hívni Jézust, csak élő kapcsolat által. Szent Szellem prioritásában ez a legfontosabb.

 

 

 

 

 

 

Dátum: 2017. augusztus 19. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170819 rÚjjászületéskor ösztönösen fejlődni szeretnénk. Az egyház identitását vesztett nép akkor, ha nem hiszi el: királyok és papok képviselete is lett. A felnövekedésünk nehézségekkel jár, amelyekkel szembe kell néznünk. Ezt nevezi a Biblia pusztai korszaknak. Nem takargathatjuk fájdalmainkat, vétkeinket, szégyeneinket Istenünk előtt. Általánosan, ha sikert érünk el, azt hisszük tudjuk, mit kell tenni innentől. Ha az életben nem bukdácsolunk gyarlóságainkban, vagy egy zseniális projektünk nem „dől dugába”, akkor nem leszünk nyitottak a változásra. Nehezen ismerjük be kudarcainkat, pedig kudarcainkon keresztül ismerjük meg gyengeségeinket, sőt azt a jövőt, amelyben Isten segítsége tárulkozik fel. Ha elfogadjuk szenvedéseinkben Isten segítségét, gyorsan kivirágzunk! A puszta terápiává válik Isten kezében, amiben megmutatja, mit fektetett belénk Krisztus szenvedései által.

 

 

 

 

Dátum: 2017. augusztus 26. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170826 kIsten Szellemének törekvése, hogy Úrrá tegye Krisztust életünk összes területén. Az egyház (ekklészia) legfőbb célja Krisztussal való közösség megélése és a vele való egyesülés. A tényleges egyház megvalósítását célul kitűző közösségek sorsát nemcsak az öröm jellemzi, hanem az érte való szenvedés is. Korai egyház tagjai függtek a Szent Szellemtől és ennek következményei meghatározták annak életét és szolgálatát. Ezek után válhatunk képessé arra, hogy hatékonyan tudjunk egymáshoz kapcsolódni, ugyanis Krisztus a kapcsokon és a kötelékeken keresztül is működik. A közösségi alkalmaink legfőbb célja a Szent Szellembe való bemerülés és a hálaadás kiáradása. A Szent Szellemmel való közösségből épülhet ki minden hívő kapcsolata az egyház életében.

 

 

 

Dátum: 2017. augusztus 26. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170826 lSzentírás alapján olyan az ember, amilyen szíve állapota. A szív nemcsak az érzelmeknek, értelemnek, hanem az egész életünknek a forrása. A szív tehát nem azonos a lélekkel. A szívet a megtérés után is vissza próbálja szerezni a gonosz szellemvilág. Ezért fontos szívünk állapotára és központi szerepére hangsúlyt tenni, mert különben nem tudjuk megvédeni magunkat. Ha az Isten beszéde újra és újra nincs a szívbe beplántálva, akkor befolyásolhatóak vagyunk. Ekkor imádságainkat és szellemi életünket nem az ige hatása alakítja, hanem szívünk önálló elgondolásai. Dávid megvizsgálta, majd felelősségre vonta saját szívét. Felismerte, hogy gonosz szellemi erő befolyása alá került, így szívén keresztül nem tud bekapcsolódni Isten irgalmába. Tudta, hogy az irgalommal teljes hívő, Isten jóvátételére van ráutalva, így állandóan meg tudja erősíteni a belső emberét. Ezért szívét újra átadta az isteni irgalom mennyei segítségére és megtapasztalására.

 

 

 

 

Dátum: 2017. szeptember 2. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170902Isten népe számára a jövőbeni siker elindítója az lehet, hogy megtalálja a Szent Szellem és az egyház működésének egyensúlyát. Test tagjai ezáltal egy szívvel-lélekkel tudnak együttműködni. Azonban soha nem az egység a végcél. Az összejöveteleinken célunknak többnek kell lennie, mint hogy csak közösségben legyünk és a szeretetet gyakoroljuk egymás felé. Isten népének feladata az, hogy Istent Szellemben és igazságban imádja, az Egyházat pedig felépítse a szolgálatokon keresztül. Isten munkatársait kell megfelelő pozíciókba, szolgálatokba állítani. Nagy feladat most az egység kialakítása és megőrzése Isten és emberek felé. Ne engedd, hogy keserű, autonóm emberek elvegyék tőled a TÜZET!

 

 

 

Dátum: 2017. szeptember 09. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170909Az adakozás központi témája volt a kereszténységnek mindig is. Természetesen, mint oly sok más igazságot, úgy ezt is igyekszik a sátán meghamisítani, eltorzítani, hogy a saját céljainak eszközévé tegye. Így születtek meg az adakozás gyakorlatának világi, és vallásos átiratai is, amelyek nélkülözik a hit kijelentését, látását. Hit nélkül pedig csak földi szinten maradunk, még akkor is, ha adakozunk buzgón, ez a becsapás lényege. Jézus ezért többször tanít az anyagiakról, olyan adakozásokat állít példaként, amelyek messze túlmutatnak a jótékonykodó, vallásos gyakorlaton. Az Úr egyik célja, hogy az adakozásaink hit által összekapcsoljanak minket az Isten Királyságával. Az Úr célja már a létezésünk előtt az volt, hogy közösségben, kapcsolatban legyen velünk. Ő ezért a célért odaadott mindent. Fel kell tennünk a kérdést magunknak: Én mit adtam ezért a közösségért? „Erre Péter azt mondta neki: Íme, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged. „Mk 10:28

 

 

 

Dátum: 2017. szeptember 16. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170916Az üzenetben szó lesz Kajafás által vezetett papság pénzügyi tevékenységeiről, egyház és a politika apokaliptikus időszakáról és a Mammon szellemének tulajdonságairól a hívők életében. Mammon szelleme megtévesztő gazdaságot jelent, de köze lehet a szegénységhez is. A pénz nem egyenlő a mammon szellemével. Azt akarja Isten, olyan sokra vigyed, amire Isten eltervezte. Persze, ha Te ezt meg is láttad. Megtérés központi motívuma mindig Isten személyének imádása és a tőle való függőség. Ha ez nem alakul ki, lehetetlen kivenni a Mammon szellemének munkáját és paradigmáit egy egyénből. Ma a világ felismerte, hogy spirituális hasznot, sikerre való motivációt kaphat az egyház által is. Ezt a gazdasági hiány, egyre nagyobb szükség és a pénz megszerzési vágya hozza létre a XXI sz.-ban és beletorkollik a bukott Egyház (parázna asszony) tevékenységébe. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Mt 6:24 Szó szerint képtelenség, lehetetlenség egyszerre a kétféle szolgálat.

 

 

 

1. rész:

2. rész:

 

Dátum: 2017. szeptember 23. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170923Bírák Könyvének 17-dik és 18-dik fejezete kitűnően leírja azt a káoszt és anarchiát, ami a mai egyházat is jellemzi, különösen a szolgálatok területén. Mindenki azt csinál, amit akar és a pénz szeretetének is döntő szerepe van. Ezért megtérésre van szükség, valamint arra, hogy ahhoz ragaszkodjunk, amit valóban Isten mondott nekünk, különben tönkre megy lelkiismeretünk és hitünkben hajótörést szenvedünk. Ez végképp megpecsételheti sorsunkat. Meg kell térnünk az önzésünkből és gyakorolni kell az igazi szolgálatot Isten és emberek felé egyaránt. Amikor az ember (aki Isten teremtménye) fontosabb lesz számunkra mint a pénz, (amit az ember alkotott) akkor elmondhatjuk, hogy szabadok vagyunk a mammon szellemétől. „Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot. Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek. Ezek közül való Himenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a Sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromolják Istent.” 1Timóteus 1, 18-20

 

 

 

Dátum: 2017. szeptember 24. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170924Minden valódi szolgálat az Istennel való közösségünkből fakad. Isten behív minket az ő jelenlétébe, ahol meglátjuk magunkat az ő világosságában. Rájövünk arra, hogy beszennyezett minket a világ és saját tehetségünk nem elég arra, hogy az Úrtól kapott feladatunkat ellássuk. Ekkor tisztít meg minket Isten, csak ez után vagyunk képesek beleállni a nekünk elrendelt küldetésbe. Ézsaiás már próféta volt, amikor átélt egy nagy találkozást az Úrral, ha ez nem történt volna meg vele, akkor nem tudott volna az eredeti elhívásában élni. Fontos tanulság ez számunkra is, különben helytelen motívumból fogunk végezni olyan szolgálatot, ami nem is a miénk, így akár megbetegedhetünk vagy akár idő előtt meghalhatunk. „Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” Ézs. 6,8

 

 

 

 

Dátum: 2017. szeptember 30. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170930Jelenések könyve szerint az egyház korrupt része rossz lóra tesz a politikával. Spirituálisan fogalmazva: Babilon rendszerével. Annyi újjászületett hívő magyarázza, hogy őt az Úr vezeti, de az igazság az, hogy az árak és a pénz vezetik őket. No meg a kiépített vallási rendszere. Mammon tudja, a „parázna asszony” gazdagsága mulandó. Lassan elfogy az idő és a „parázna asszony” pusztítása elkezdődik. Van valami, amit látok elvként a bibliában… ahhoz, hogy az ember teljes mértékben értékelni és élvezni is tudja Isten áldását vagy a pénz nyújtotta örömöket, először meg kell tapasztalnia a szegénységet, egy olyan világot, amelyben az élet célja a mindennapos túlélés majd azt, hogy a földi élet teljesen hiábavaló Istenfélelem nélkül. Máté ev. 6 alapján a mammon eszköztára: Kihasznál és kilátástalanságot ad: 1., Sötétté teszi világosságot a szívben. 2.,Biztonságot a felhalmozásban látja 3., Stressz és megfélemlítés eszközét használja a létfenntartásban 4.,Szolgává vagy imádóvá alakít 5.,Amikor aggodalommal terhel a kettős gondolkozás. 6.,Kishitűséget alakít ki, limitálva bennünk a hit lehetőségeit.

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. október 7. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171007Bizonyos típusú emberek bizonyos típusú jövőképpel rendelkeznek, amelyet kettős spiráljuk azaz a DNS-ük és a szellemükre ható befolyás határoz meg. Mondd meg, milyennek látod szellemedben a jövődet és megmondom sikeres vagy-e. Mondd meg, mit látsz szellemedben jövő vonatkozásában és megmondom, mi uralja szívedet. A láthatatlan, szellemi dolgok manifesztálódnak a hitünk által, azaz kézzel foghatóakká, láthatóakká válnak. Ezt mindig Isten kezdeményezi az által, hogy élő igéket ad. Ha igaz volna a hit tanítása önmagában bármire, akkor Isten akaratával ellentétes dolgokban is lehetne hinni, és így Isten akaratával ellentétes folyamatokat elindítani. Golgota alapján győzhetünk a Mammon felett. Mert megtagadjuk énünk irányítási jogát, így megszabadulhatunk az én megkötöző hatalmától. Az énnek azért kell a Keresztre mennie, hogy feladja jogtalan kormányzási igényét. Áldás definíciója: Szövetség ígéretének eredménye; kegyelem erejének működése; átok folyamatát megfordító hatalom; láthatatlan erő a termésre (aratásra). Isten királysága HITED szerint fog működni, nem a Te pénzed szerint. Ne távolodj el a HITED szintjétől!

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. október 14. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171014Az üzenetben szó lesz a gonoszság szellemeinek munkájáról az egyházban. Személyimádásról, Python és Mammon szellemének dualizmusáról, intelligenciájáról, próféták hiányáról és kultúránk fő bűnéről az önérvényesítésről. Lassan M.O-on minden harmadik gyermek szegény. Több millió ember elhagyta az országot. Majdnem minden tízedik keresőképes család devizaválság érintettje. Ha a pénzügyeinket nem kezeljük Isten terve és igéje szerint, az egész életünk eltérhet Isten teljes akaratától. Mammon célja kivonni a hitünk használatát pénzügyeinkkel kapcsolatban, majd elhiteti, nála van csak gazdagság. Amit a pénzzel teszel, az a szeretetedet is megmutatja. Mi a tartalma, indítéka, célja életednek. Utolsó korszakról az üdvtervben Pál apostol azt vizionálja elénk, hogy az önzés és hedonizmus lesz a fő probléma a társadalmainkban. Szociáletikai csődbe jutott a kereszténység is. Én, levált igazi céljáról, az isteni életről. Az érdekérvényesítő énnek nem azért kell a Keresztre mennie, hogy megsemmisüljön, hanem azért, hogy feladja igazgatási igényét. Már nem a rólunk való teljes igazságot vagy tudást hordozza. Isten egy Hit mértéket adott át újjászületésünkkor. Isteni „deal” van birtokunkban. Aion Istene okoskodás és érzékek szintjén programoz. Függővé tesz rendszerétől aggodalom által. Hitünk ekkor rossz befolyás alatt van.

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. október 21. Helyszín: Aratás Gyülekezet

 20171021Isten kegyelmének munkáját vesszük szemügyre, ami különleges készséget jelent, hogy képességét használja javadra, amelyet nem érdemelsz meg. Szó lesz az álomról, áldásörökítésről és a hit hallásáról. Salamonról, Józsefről, aki különleges képességeket kapott. József álmot nyert és elhitte. Akkoriban családjában megszokott módja volt Isten ilyen típusú közlésének. Ma kijelentés és bölcsesség szelleme adja a mennyei stratégiánkat, azaz álmainkat. Ha nincs kijelentésed és ígéreted (álmod), akkor mid marad? Egy bibliád tele betűkkel vagy rosszul értelmezett elvek? József engedelmeskedett álmának és egy géniusz lett, de testvérei nem engedelmeskedtek saját álmaiknak. Így, az ördög célpontja a kedvelt József lett. Sok embernél láttuk, hogy a megújulásaik nagy részét Isten adta, azonban megragadták a kegyelmet és azt mondták:”én leszek az álmom főszereplője”! Amit átalakulásnak véltek, az hanyatlás lett. Ami kegyelem vonatkozásában motivál, hogy József típusú, sáfárgondolkodású ember legyek, aki képes kijelentéseket (álmokat) konvertálni. József nem szabadulásért imádkozott, hanem a testvérei szívéért, hogy készek legyenek az áldásra, ha eljön a pillanat.

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. november 4. Helyszín: Aratás Gyülekezet

 

20171104Isten reménysége bizonyos mennyei javakra, vagy dolgokra való aktív, készséges várakozás. Voltaképpen a hit másik oldala. Ha van remény (transzcendens) akkor van hit. Ha nem ragadom meg a kész reményt, akkor nem lesz eredményem. Sajnos keresztények között is viszonylag ritka az arra való nyitottság, hogy kapjunk valamit Istentől. Szentírás visszavezet bennünket a teremtés előtti örökkévalóságba. Minden, ami Istenből jön, szeretetéből fakad. Isten feltétlen, örök, végtelen szeretete az emberi élet minden reményvesztettségéből ki tud emelni. Hit-remény-szeretet Isten kegyelmi ajándéka gyermekei számára. Az Ő örökkévaló kegyelmi megnyilvánulása fontosságunkat is kifejezi, ezért kimeríthetetlen a reménysége. Semmit sem tehetek hozzá, soha el nem veszíthetem és a Sátán sem fér hozzá, mert örökké jelentős vagyok. Az emberiség bizalma és reménysége nem abban a kompetenciánkban van, hogy tökéletesen tudnak teljesíteni, hanem Isten jellemében van. A hívők reménye nem a saját képességeikben vagy vágyaikban lakozik, hanem Isten jellemében és ígéreteiben. Mert az Ő megbízhatósága: az Ő hűsege és az Ő ígéretei! Előre elkészített és kimeríthetetlen remény vár ránk.

 

 

 

 

Dátum: 2017. november 11. Helyszín: Aatás Gyülekezt

20171111Cseréld le a vallásodat, túltanult vallási szabályaidat Jézus Krisztusra és lesz reményed. A reménykedő hit forradalmat hoz szellemi életünkben. Kétfajta reménykedő hit van: nyugvó és áramló. Reményteli dolgok állhatatossággal jönnek létre, mert a tűrés jutalmat hoz, s ez sokkal nagyobb, mint a fájdalom, ami megelőzi a sikert. Szentírás alapján reménykedsz-e valamiben? Reménykedsz-e a nem látott dolgokban? Reménységünket Krisztusban jelentette ki az Atya. Krisztus reményben születtünk, ajándékként kaptuk és a mennyben félre van téve részünkre. Anélkül vehetjük birtokba, hogy kiérdemeltük volna. Az elrejtett reményünk - szellemi állapotunk vonatkozásában - hitelesebb Isten előtt, mint mindennapi nyilvános hitéletünk. Reménységünk Isten ígéreteiben van. Amilyen az ember reménye, olyan az ember maga is. Aki az Istenben reménykedik, kegyelem veszi azt körül. Várom a reményem tárgya mögötti mennyei áldást, de nem, mint saját erőfeszítéseim eredményét, hanem mint Isten ingyen ajándékát. Az isteni ígéret keltette remény jelen van legbelsőbb gondolatainkban, viselkedésünkben és érzéseinkben. Istenbe vetett bizalom képes az elvárt jó dolgokat valóságba hozni.

 

Dátum: 2017. november 18. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171118A hit ad valóságot annak, amiben reménykedsz. Ez már létezik a szellemi valóságban, de a te hited adja meg ennek személyességét. A hit tehát a reménység irrealitásainak megragadása, és azoknak a realitás területére való átvitele. A remény lehet teszt, lehet jövőre vonatkozó cél, lehet emberi várakozás és isteni jövőkép. A hívők reménye nem a saját képességeikben van, hanem Isten jellemében és ígéreteiben. Az Ő megbízhatósága az Ő hűsége, az Ő igéretei! Önmagában isteni reménység nem ad semmit, csak hit és reménységgel együtt tudsz megkapni szellemi dolgokat. Sehol nem olvassuk az Ú.Sz.-ben, hogy Isten meghallgatja, a reménység imádságát vagy arra buzdítana, hogy csak reménykedjünk. Hitünk alapja a remény. Mi Istenben és ígéreteiben hiszünk, nem a könyvben, nem a hitben, nem a reménységben. A reménynek nincs semmilyen produktivitása önmagában. Hited az, ami valóságot ad életedben a reménynek. A remény önmagában: nem belőlem jön létre, nem indítja fel Istent tettre, nem teszi megtörténté a remény tárgyát.

 

 

 

Dátum: 2017. november 25. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171125Nincs gyors és kényelmes siker Isten kegyelme által. Hogyan állítja akkor Isten helyre a gyülekezetet az eredetihez? Nézz bele Isten szabadságának tükrébe. Ami törvényszerűség is egyben. Isten nem fog belenézni a TE tükrödbe. Amikor belenézel az Ő tükrébe, akkor megtanítja neked, hogyan kell a reménykedő hit által reformálni szellemi életedet. Isten minden reménye elérhető számodra, mert félre van téve. Remény tartalmazza a „dolgokat” de hit által kell meglátnod és a szeretet motivációjával lesz maradandó. Isten hite, reménye és szeretete több mint egy érzés. Ne próbáld kiérdemelni. Ne felejtsd el, nincs egyetlen dolog sem, amit a reménykedő hit ne tudna kezelni. Engedd meg Istennek, hogy harcoljon érted. Ne állj Isten és Góliátod közé. Nem létezik olyan szív, ami egyszerre képes arra, hogy figyeljen a rossz dolgokra, elmélkedjen a rossz dolgokon és közben meg higgyen is. Ilyen nem történhet. Ami a szívben történik belül, az a legfontosabb. „Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek értetek testvéreim, mint ahogy méltó is ezt tennünk, mert hitetek olyan nagyon növekszik és az egymás iránt való szeretetetek mindegyikőtökben annyira sokasodik.” 2Thess 1:3

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2017. december 2. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171202Isten nem azt mondta, hogy a remény és hit nem fontos, hanem, hogy a három közül a legnagyobb a szeretet, de mind a háromnak megvan a maga helye. Nem helyettesítheted például a reménységet szeretettel és nem helyettesítheted a hitet reménységgel. Reménységünk Jézus Krisztus befejezett munkájában van. A te válaszod a kulcs! Hogyan reagálsz ma abban, ami történik veled? Minden alkalommal, amikor szeretet általi hitben mozdulsz a következő mozgás egy gyűlölet ellenállás lesz! A te kitartásodon múlik, hová fordul a dolog! Jézus helyezte az újjászületéskor bensőmbe a szeretetet és én már most ebben járok. Amikor eljutsz ahhoz a ponthoz, hogy elfogadod a valóságot, ami a bensődben van: Isten el kezd munkálkodni, harcolni érted. Gyakran, amikor arról van szó, hogy betöltekezzünk Szent Szellemmel vagy fordulatot nyerjünk, sokan csak remélik, hogy majd egyszer megkapják ezeket. A hit jelen idő, a remény viszont jövő idő. Tedd hát a megfelelő időbe, tedd át a jelenbe!

 

 

 

Dátum: 2017. december 09. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171209Isten nem változik, ezért rá minden korszak szentjei bizton számíthattak. Így van ez velünk is, akik valóban egy nagyon nehéz korszakban élünk, de Isten minket sem fog magunkra hagyni soha. Bár illúziót nem szabad táplálnunk a jövővel kapcsolatban, mert ha ez a mostani nemzedék meg nem tér, akkor Isten előbb-utóbb mindenképpen meg fogja ítélni azt a sok gonoszságot ami naponta történik ezen a Földön. Viszont ami Isten igéjében kijelentetett számunkra, azt bátran megragadhatjuk és abból reménységet meríthetünk. Isten a Babilonba deportált Júdaiaknak is csodálatos ígéretet adott, pedig ők fogságban voltak, akkor hogyne biztosítaná számunkra is ezt az ígéretet? „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.” (Jeremiás 29,11-13 Református új fordítás)

 

 

 

Dátum: 2017. december 16. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171216Amivé válhatsz a reménység mentor programja által, az a Te ajándékod Istentől. Néhány mentori kapcsolat egy adott időszakra vonatkozik, de ez, egy teljes egész életre. Isten a szellemi valóságokon keresztül pártfogoltjait alkalmas időben (gr.kairosz) megsegíti. Még az Ő hírnevét is kockáztatja ezzel. Az egyik legfontosabb erénye a reménynek, hogy a konfliktuskezelés képességét közvetíti. A mennyei dolgok tisztelete a héber világban nagy szellemi alapelvvel bírt. A reménykedő hit, hidat épít a szükséges mennyei források és az egyház között. Istent tisztelni azt jelenti, hogy az Ő személye, beszéde és szellemi javai „súlyosak” a hívő szívében. A tisztelet minősít egy kapcsolatot. Héberben a „kabed” főnévi igenévből származik a tisztelet fogalom, amely azt jelenti, hogy súlyosnak, vagy nehéznek lenni. A tisztelet alapú gondolkodás nagyon fontos, mert ez határozza meg prioritásaidat és hitedet. És a hited határozza meg az életed színvonalát.

 

 

 

Dátum: 2017. december 23. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171223Hogyan tudunk összekapcsolódni Krisztussal kudarcaink közepette? Hogyan tudunk megváltoztatni dolgokat a természetfeletti remény által? A megújult gondolkodás nagyon fontos, mert a gondolkodás határozza meg a hitedet. És a hited határozza meg az életedet. A reménynek a hit ad valóságot. Te nem kapcsolódhatsz semmivel, ami Istennel kapcsolatos, a hit hatása nélkül. Az alap az, hogy a reménységem Jézus Krisztus befejezett munkájában van. Reménység abban, amit Jézus elérhetővé tett számomra az Ő kegyelme által. A kudarc a keresztényeket is megalázza. Ha cselekszel és győzöl, az csodálatos! Ha cselekszel és elbuksz, az fájdalmas. De a kudarc az is, ha nem teszel semmit! Mert a legjobb tanár éppen a kudarc. Folyamatosan emlékeztetni kell ezekre a keresztyéneket, mivel olyan könnyű visszacsúszni a természetes világ adta nehézségekbe. A belső ember megerősítése nélkül, nehezen dolgozzuk fel, hogy mindenkinek vannak gondjai, problémái. Vannak nehézségek, érnek kudarcok, kisebbek, nagyobbak, hol ritkábban, hol gyakrabban, de érnek. Az, hogy ezt hogyan kezeljük, elsősorban a megküzdési módszereitektől függ. Az üzenet célja, hogy ne kezdjetek el ezek után félni a kudarcoktól, mert akad majd még belőlük. De éppen ettől izgalmas az élet és ezek adnak lehetőséget arra, hogy fejlődjetek, és értéket teremtsetek saját és mások életében.

 

 

Dátum: 2017. december 30. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171230Ha azt kérdezem, miben van a legnagyobb lehetősége az egyháznak? A válaszom: A kegyelem trónjánál való részesedésben. Ehhez az út csak a bárány vérébe vetett hit által lehetséges. Krisztus valóságos vére az eszköz. A megváltásunkról való gondoskodás teljesen Isten kegyelméből fakad. Isten kezdeményezte szuverenitásából. Krisztus eleve elrendeltetett a világ kezdete előtt és óta. A hívőnek van egy vérrel hintett engesztelési helye Isten trónusánál. A kegyelem munkája itt alakít át bennünket a vérbe vetett hit által. Bármit, amit a hívő kap az Atyjától, Krisztuson, a főpapon keresztül adja át. Krisztus transzformáló vérén keresztül kapjuk, amellyel a trón meg van hintve. Ebben a korszakban az ítélet célja Isten eredeti tervéhez való visszarendeződés. Létezik: múltbeli, jelenbeli és jövőbeli ítélet. Krisztus meg fogja jutalmazni az övéit a királyságáért végzett hűséges szolgálatukért. Ez fogja meghatározni pozíciójukat. Az engesztelés kollektív, de fontos fönntartani az egyensúlyt, mert korlátozott az alkalmazásban! „Ha alaposan megvizsgálnánk magunkat, akkor nem kellene ítélet alá kerülnünk és büntetést kapnunk. Amikor azonban az Úr ítél meg, akkor azért fegyelmez bennünket, hogy megmutassa a helyes utat. Azért teszi ezt, hogy ne kelljen véglegesen elítélnie bennünket a hitetlen emberekkel együtt.” 1Kor 11:31

 

 

 

1. rész:

2. rész: