Tóthné Kállai Klaudia: Re-formáld meg a világodat: Krisztus fősége 2. rész

Dátum: 2017. augusztus 12. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20170812Újraformálni egységünket Krisztussal létfontosságú. Amikor Krisztus ismeretéről szólunk, akkor arról beszélünk, hogy szellemi ismerettel rendelkezünk kijelentés útján. Így lett beleérző tudásunk Krisztussal való közösség által. Ha az embereknek nincs ismerete, nem jutnak el bizonyos szellemi dolgokhoz. Krisztusról való belső meggyőződésünk és kinyilatkoztatásunk mértékében működhetünk Ő benne. Isten természete Krisztusban tud birtokba venni bennünket. A gyülekezet nem arra való, hogy az emberek elrejtőzzenek Isten szeretete és elhívása elől. Ha megsebesültél tisztítsuk ki, hogy meggyógyulj. De sajnos sokak már 20 éve szórakoznak ezzel. Sokszor megpróbálunk szellemi dolgokat működtetni, ami csak Krisztussal való részesedés által lehetséges. Ehhez, csatlakozni kell a fejhez először, majd egységet kiépíteni vele, végül az egyház rendeltetését megérteni.