20190105 Szellem azért jött, hogy kijelentést adjon fiúságukról Isten fiainak. Ő tudja a kegyelem manifesztációját minden helyzetünkre, mert ismeri Isten mélységeit. Meg kell engedni neki, hogy feltárja és beillessze személyiségünkbe az újjászületés lehetőségeit és azokat az igazságokat, amelyeket tudnunk kellene új önmagunkról. Ha a bensődben van egy bizonyosság vagy információ, akkor semmi sem állíthat meg. Isten Szelleme befolyást és élményt ad, de nem lehet csak érzésként realizálni. Ő egy személy. Szent Szellem neked adta Isten szeretetét. Szeretetben való életvitelünk eldönti, hogy hozzáférhetünk-e az elénk adott színvonalhoz, hogy ne alatt éljünk. Ha nem jársz szeretetben, a Szent Szellem nem tud segíteni. Ő láthatatlan a világ számára, de mégis valóságos Isten, mentor, segítség, társ és szövetséges. Központi szereplője az egyháznak és minden áttörésnek a királyságban. Mivel a hit hallásából lehet átvenni a Szellem vezetését, ezért nem szükséges látnunk a Szellemet, egyszerűen tudjuk és ismerjük. Ő majd bizonyítani fogja a jelenlétét. Az, hogy milyen szinten vagyunk a szeretetben és bölcsességben, megfogja határozni a Szellem befolyását és lehetőségeit életünkben.

 

 

 

Kapcsolódó videók

20190112

Lehetsz igaz ember, hitedet alkalmazhatod a kegyelem elérése miatt, de nem biztos, hogy vezetés alatt vagy Isten részéről. Szent Szellem adja a világosságot arra, hogy elkezdjen megszűnni az un. „szellemi vakság” életünkben. A vallás adott valami teológiait, de az egyáltalán nem volt mindig világosság és igazság. Isten Szelleme megtanítani jött, miként alkalmazzuk Istentiszteletetekben (imádásunkban) mindazt, amit az Új.sz. elhozott. Ellenség több dolgot használ a szellemi életünk hátráltatására és visszatartására, majd vakká tételére. Ezek lehetnek gondjaink, kényszerűségek, elvárások, igények, kívánságok. Jézus szavával élve: tövisek. Tövis személyiségünkre nyomást, terhet és gondot helyezhet, hogy vakká tegyen bennünket. Visszatarthat attól, hogy beleláss a megváltás lehetőségeibe életedre vonatkozóan. Különbség van a szellemben járás és a testben járás között. Tehát szellemben járni azt jelenti: Isten Szellemének vezetésében együtt járni. A szellemben járni az a Szellem által fejlesztett gondolkodásmódot jelenti. Sátán keresi azt, hogy kinek a gondolkodására hathat kételkedéssel, hitetlenséggel, félelmekkel és aggodalommal.

 

 

 

20190119

Szent Szellem mindig elkötelezett a változtatásodra! Ő vég nélküli gyógyulást, szabadulást, tudást és szellemi-lelki betekintést hoz a megváltás érdemeibe. Szellem vezetése nem 1x-i döntés, nem végleges és megváltoztathatatlan, hanem lehetőségek, bizonytalanságok közötti körforgás egy aktuális helyzetnek megfelelően. Ha a keresztények életében azonosítanánk az első számú ellenséget, az a szellemi-lelki vakság lenne mindarra nézve, amelyet megválónk Krisztus értünk tett. A sötétség munkája a hibás szellemi tudás, érzékelés, megtapasztalás, analízis. Ez lenne az alapja életünk minden problémájának. A legnagyobb kihívás, amellyel az újjászületett hívőnek szembe kell néznie. Harc folyik minden szent életében a kegyelem evangéliumáról szóló helyes kép miatt. Ha nem látunk bele a hit és kegyelem munkájába, akkor szellemileg vakok maradunk. A szellemi sötétségben tartás összehasonlítható egy fizikailag vak emberrel, aki világos fényben áll, de nem tudja látni a fényt. Amikor szellemileg-lelkileg homályban vagyunk, akkor természetes érzékeinket fogjuk követni. Ekkor érzelmeink fognak irányítani, amelyben kétségeink, félelmeink a Szellem hangját fogják zavarni.  Isten Szelleme mindig teljesen optimista.  

 2019.01.19

 

 

20190202

 2019.02.02.

Jézust lehet követni a kenyerek szintjén, a csodák szintjén és a kinyilatkoztatás szintjén is, de az igazi egyház a kinyilatkoztatás szintjén, a Simon Péternek adott alapkinyilatkoztatásra épül fel. Erre épül a többi kijelentés, amelyeket a szívben kell befogadni, feldolgozni és gyakorlatba átültetni. E folyamat sikerességéhez a szívet igei életvezetéssel védelem alá kell helyezni. Így lesznek a hívők olyan élő kövek, amelyekből erős szellemi ház épül fel. „...ezen a kősziklán építem fel az én Ekklésziámat…”Mt.16:18a

 

 

 

20190209

2019. 02. 09. Aratás gyülekezete

Pál apostol szerint a szellemi életünk egy versenyhez hasonlít, ahol jelen vannak ígéreteink is. A hit, azaz a hűséges kitartás nem más, mint az embernek egész személyiségével a hit hallásához való kitartó ragaszkodás. Kihívásunk abban áll, hogy un.„mese evangéliumot” vagy Krisztus evangéliumát fogadjuk el. Számolnunk kell a ránk váró jövőbeli megpróbáltatásokkal azáltal, hogy bizalmunkat Ábrahám áldásába helyezzük. Ez reménységünk tartalma. Mindig megújuló jó reménységünk kilátásai megerősítenek minket, hogy kitartsunk és előrenyomuljunk. Tehát már most értékesek, pedig be sem teljesültek. Isten látszólagos késlekedése ugyanúgy győzelem számunkra, mint azonnali válasza. Tudnunk kell, hogy szeret minket, de sokszor késlelteti válaszát. Szeretete visszatarthatja a kegyelem kiáradását, ha úgy látja, hogy a megpróbáltatásból komoly előny származhat részünkre. Nem lehet lerövidíteni ezeket az időszakokat, mert a türelem még nem fejezte be munkáját. Lehet, hogy szívünkben lévő szétválasztás folyamata nem ért véget, még epekedünk bizonyos hiábavaló dolgok után, amelyekről az Úr szeretne leszoktatni bennünket.

 

 

 

20190216

2019. 02. 16. Aratás gyülekezete

Egyháznak nincs arra lehetősége, hogy harcát kijátszva nyerje el a kegyelem segítségét. Kegyelem megnyilvánulásai nem csak békességes állapotban nyilvánulhatnak meg, mert a kegyelemnek oka lehet szenvedéseink eltűrésének teljesítőképessége. Aki azt a következtetést vonja le, hogy a kereszténység csak harc, az nagyot téved. Bár rengeteg hátráltató körülmény áll sorsunkban melyekkel szemben van küzdelmünk. Ennek célja: Istentől a haladási irányt megtartsuk. Természetfölötti siker érdekében vállaljuk szenvedésünket, mert reménykedünk abban, hogy a következő korszakunkban áttörés jön. Pál küzdelmei azzal a céllal rendelkeztek, hogy Isten seregének élére álljon, majd erkölcsi és spirituális példamutatással munkatársait motiválja. Isten hősei különösebben nem foglalkoztak azzal, hogy miért vagy mennyit szenvednek, inkább igyekeztek minden sérelmet túlélni hitük céljáért és győzelméért. "Kitartotok az élet Igéje mellett, dicsekvésem tárgya lesztek a Felkentnek napján, hogy nem hiába futottam, fáradoztam.”Fil.2:16

 

 

 

20190223

2019. 02. 23. Aratás gyülekezete

Isten féltékeny s ez ellentmondásos, megtéveszti az Ő létezésének valóságos képét. Azonban ez azt jelenti, hogy Isten éberen őriz valamit, türelmetlenül szeret vagy igazságos buzgalma folytonos. Jézus arra hívja fel a figyelmünket, hogy áldott, sikeres és boldog az, aki Isten jelenlétére előkészíti szívét azzal, hogy megtisztítja. Akik isteni karakterrel rendelkeznek, azok várják, hogy megjelenjen életükben a féltőn és elkötelezetten szerető Atya. Jézus Krisztus megváltásán keresztül már megtette mindazt, amibe hitünk kapaszkodik. Ez a hit lehetővé teszi számunkra, hogy alávessük szívünket a Szellemnek. Engedelmességünk a kegyelem korszakában hit szavának való engedelmességet jelenti. Hétköznapok megszokásainak és magától értetődéseinek világában többnyire másodlagos az ember számára Isten vezetése. Minden, ami elindítja a vezetést életünkben először szokatlan és inspiratív, de ezen a ponton túl kell jutnunk, mert innovációvá kell válnia tetteinkben.

 

 

 

20190302

2019. 03. 02. Aratás gyülekezete

 

Keresztény lét lényege a Szent Szellem megismerése, nem csak vezetése eszközként. Ez az eredeti tervhez való visszatérés. Ennek kifejeződése, hogy szeretve vagyunk és ezt el is hittük. Szellemünk tevékenysége révén ismeri meg valójában saját személyiségét az ember. Miközben a kor, amelyben élünk, mind nagyobb teljesítményt követel, egyre többen küzdenek kiégéssel a keresztények között is. Egyházban jelen van egy fokozott külső-belső elvárásnak olyan szintje, amely összeroppantja az embert. A törvénykezés tulajdonképpen nem csak radikális vallási viselkedés, inkább eredményalapú elfogadottság. Ez három lábon áll: mechanikus szellemi élet, teljesítmény alapúság és Isten ismerete nélküli kereszténység. Csapda az, hogy gyakran éppen a Krisztus iránt elkötelezett embereket sújtja. A kegyelem hatását nélkülöző hitéletben legkésőbb ismerik fel azt, hogy kiégtek. A keresztény kiégés szerencsére megelőzhető a Szent Szellem előretudásából, illetve kezelhető állapot, amennyiben tudatosítjuk, hogy létező veszélyként leselkedik ránk, de Isten Szelleme segítséget ad gyógyforrásként.

 

 

 

20190309

2019. 03. 09. Aratás gyülekezete

 

Sokszor nem vagyunk eredményesek a kegyelemben való járásában, mert ’új emberünkben’ megadatott lehetőségeinket nem ismerjük. Megismerés szó, amelyet megvilágítanék a görög „epignosis"-ból származik. Amikor újjászülettünk Isten-ismeret határokkal rendelkezünk. Isten-ismeretétől függnek hitéleti tevékenységeink és annak határai. Isten-ismerete döntő a kegyelmi ajándékok elfogadásában. Minden szellemi vezetés és megvalósítás Istenismeret alapján jön, és intenzív hatással rendelkezik. Szent Szellem ajándékai révén ismerünk. Isten megismerése (Szent Szellem megismerése) mindig befolyásol és átalakít, mert egy konkrét mennyei tapasztalatok egyenlő értékű sorozatát hozza létre bennünk. Isten-ismeret tartalmaz egy visszatérést is az eredeti önmagunkhoz, melyet Isten eltervezett az idő előtt. Nem lehet Istennek megismerésétől független szellemi magánvalóság életünkben.

 

 

 

 

20170317

2019. 03. 17. Aratás gyülekezete

 

Minden mélyülő Isten-ismeret egyedivé tesz bennünket - visszatérünk imázsunkhoz - és személyes egységet hoz az Atyával. A gonosz szellemvilág ezt a folyamatot ismeri, ezért mindent bevet ennek hátráltatására. Jelentéktelenség életérzése egy vírus a szívben, ráismerni még kevés, ki is kell irtani. Amalek története Saul életében ezt is üzeni. Hét nap alatt Saul szellemi elnyomás alá került, hogy szíve kijöjjön a prófétai vezetés alól. Jelentéktelenség ’feelingje’ ráneveli énünket szeretetére. Blokkolja jogosultságunkat, mert megfélemlít. Szellemünk és szívünk tevékenysége révén ismerünk. Egyik legbiztosabb jele, hogy vezetés alatt szeretnénk maradni, ösztönösen késztetést érzünk erre. Istenismeretünktől függ keresztény tevékenységeink s annak határai. A szellemi valóságok vizsgálatát (pl.kegyelem) nem függetleníthetjük ismeretélményünktől. Amikor transzcendens (túlhaladó) kívülálló élményben van része szellemünknek, meghaladjuk tapasztalatainkat, de Isten-ismerete és Isten bennünket való megismerése nélkül nem lesz hosszú távú siker.

 

 

 

 

20190323

2019. 03. 23. Aratás gyülekezete

 Sorsunk a Szent Szellem kormányzása lehet teszt üzem, szívünk feltárása vagy az eljövendő javakból való részesedésünk. Éden kertjében Ádámot és Éva vezetését megtámadta az ellenségük. Egy nyilatkozatot tett, amelyben azt javasolta nekik, hogy nem vezeti sikerre őket az a terv, amelyben élnek és nem teljes az identitásuk sem. Ennek eredményeként kiestek Isten-ismeretéből és vezetéséből. Annak ellenére, hogy bennünk van Isten ereje, ha nem akarunk Isten-ismeretében fejlődni, akkor nem képes aktivizálódni a mennyei végrehajtó erő bennünk. Isten mindig szól hozzánk. Készen áll arra, hogy világos útmutatást adjon nekünk. De még az Ő legrészletesebb utasításai sem fognak jobb emberré tenni bennünket, ha nem vagyunk hajlandóak szívünkkel mélyebben megismerni Istent és hallani őt. A hallás mindig intim kapcsolatot feltételez. Isten-ismeretének előnyei & jutalmai: NÖVEKEDÉSÜNK, KIVÁLTSÁGAINK, ISTENI TERMÉSZETÜNK és KÖVETÉSE A SZELLEMI DOLGOKNAK.

 

 

 

 

20190330

2019. 03. 30. Aratás gyülekezete

 

A szent sátor felépítése megmutatja nekünk az Isten megtapasztalásának különböző szintjeit. A Zsidókhoz írt levél 9-dik fejezetében az első 10 versben viszont nem a teljes szent sátorról olvashatunk, hanem abból ott csak a szentély és a szentek szentje közötti különbséget mutatja be nekünk Isten igéje. Ebből azt tanulhatjuk meg, hogy mi, akik újjászülettünk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy az Úr követésében már bejutottunk a szentélybe, hanem tovább kell mennünk a szentek szentjébe, amely egy mélyebb, bensőségesebb megtapasztalás Istennel. A szentek szentjében történik Isten mélyebb megismerése. A szentek szentjében szól hozzánk Isten, itt éljük át a Szent Szellem vezetését, itt kapjuk meg az ígéreteket és itt értjük meg a sorsunkat is, Isten szemszögéből.

 

 

 

 

20190406

2019. 04.06. Aratás gyülekezete

Lelkiismeretünk (szellemi beleérzés és ítélet) szívünk és szellemünk funkciója. Emberpár bukása után is tartalmazta szellemében lelkiismeretét és a törvény lényegét. Lelkiismeret nem Isten hangja önmagában, nem is tévedhetetlen. Nem csak a jelenből kap jelzéseket lelkiismeretünk, hanem a múltból is, rögzült emlékek formájában. Csak szellemünkkel összhangban képes felfogni a mennyei igazságokat. Szellemünk és benne lelkiismeretünk Isten lényegű, amely Isten leheletéből származik. Ha keresztényként nem akarunk kegyelemből, hittből és Isten-ismeretéből élni, akkor vitája, pere lesz velünk bensőnkben Isten Szellemének. Ha lelkiismeretünk nem harmonizál a kegyelemmel és Isten-ismeretével, akkor rosszul fog dolgozni intuitív képességünk. Ez lázadás kategóriájába vezet. Amikor folyamatosan megvizsgáljuk lelkiismeretünket az igazság által, úgy kezd el önismeretünk egyre nagyobb erőt venni a személyiségünkben, majd elvezet oda, ahol különbséget teszünk jó és gonosz erkölcs vagy spiritualitás között. Lelkiismeretünket folyamatosan támadja a téveszmés vallásosság, gonosz szellemvilág, világkorszak gonoszsága és elménk emlékei.

 

 

 

 

20190413

2019. 04.13. Aratás gyülekezete

Istennel való kapcsolatunk szintjei talán úgy írható le rövidke életünkben: ismerős Isten, megismerés alatt álló Isten és barát, akire figyelünk. Ez különleges kapcsolat. Újjászületésünk létre­jöttét és létfenntartását a Szellem vezetése és lelkiismeretünk segíti. Lényegénél fogva nem birtokolhatjuk Isten létet a Szent Szellem munkássága nélkül. Léttöbblet viszont a lelkiismeret és Szent Szellem közösségéből ered. Megjelenő szellemi újdonság mindig a szív tartalmi és erkölcsi bővülését eredményezi. Engedelmesség előszobája érdeklődve és figyelmesen való hallgatásunk. Lelkiismeretünknek való engedelmesség oka nem csak tetteink minősége, hanem akik vagyunk és küldetésünk. Lelkiismeret hangja lehet: Felismerés, Meghatározás, Döntés, Behatás, Tudás, Belátás, Befolyás, Világosság, Háttér, Alkotás.

 

 

 

 

20190420

2019. 04.20. Aratás gyülekezete

 

Krisztus azzal a céllal adta életét mindenkiért, hogy a lelkiismeretünk meggyógyítása után kegyelemből, bűnbocsánatból, megigazulásból és jelenlétéből részesüljünk. Mindez érdemeink nélküli. Az újszövetségi Istentisztelet felülről való kijelentésből származik, amelyben nincs önkijelentés. Istennel való igei kapcsolat és az Isten-ismeret elmélyülése az engesztelő vér közvetítése által történik. Isten létéből csak áldozat által lehet részesedni. Erre pedig nekünk reagálnunk kell hit által. Gyakorlatban abban nyilvánul meg, hogy folyton szemünk előtt tartjuk Főpapunk megfeszítését, föltámadását, vérének tanúságtételét. A közvetítés két oldalú. Ekkor már megszűnik a kínzó önvád, bűntudat. A kegyelem tartalma üres és hatástalan lesz akkor, ha a vér szerepébe vetett hit nem jelenik meg Istenkeresésünkben. A kereszt általi ítélet az, hogy a Sátán jogos ítélet alá került. Ítélet Sátán királyságára irányult. Ezt a Szent Szellem bizonyítja nem csak a világban, hanem az Egyházban is. Bár ezt 2000 éve nem látjuk teljességében.

 

 

 

 

20190428

2019.04.27. Aratás gyülekezete

Isten kegyelme csak hit által aktivizálódik. Ez nem tanítás, elv, szabály, mozgalom, gyülekezet. Akkor mi? Élet. Ha nyertél arról kijelentést, hogy a hit & kegyelem miként lesz támogatód, az mindig isteni életet hoz részedre. A hit nem filozófiai gondolat, hanem mennyei erő! A hit kihívást és küldetést hoz Isten részére, mert hű a szavához és ígéreteihez. Mi sokat tudunk. A kijelentés tehetetlen és meddő hit & kegyelem nélkül! Mi pünkösdiek krízisben vagyunk, mert sok tudásunk lett, de hit nélkül! Hit kegyelemből merít. Újjászületéskor Isten gondoskodik mindenki számára ugyanabból a hitből, amely Krisztusnak adatott. Mindenkinek egyforma bejárása van a hit forrásához. Amikor hited élővé válik, Isten kegyelme azonnal szponzorod lesz. De a kegyelem tehetetlen hit nélkül. Mindez azzal a céllal adatik, hogy végig patronálva légy földi életedben. Hit & kegyelem isteni életet hoz mindig. Hiszel benne, hogy ráillessze pártfogását sorsodra. Amikor Istenre rá van bízva életpályánk, akkor a hit & kegyelem előhozza az új és titkos képességeinket. Hitünk nem csak egy bizalom Istenben, hanem engedelmesség is, amivel bizonyítod, hogy hiszel Benne. Mi rábízzuk magunkat az Ő kegyelmére, hogy véghezvigye az előre eltervezett tervét.

 

 

 

 

20190504

2019.05.04. Aratás gyülekezete

Hit által élni azt jelenti, hogy mindennap használod a hitedet a kegyelemért. A kegyelem mindig édes. Rajtunk áll, hogy fejlesszük-e hitünket. Édenben Ádámék hit atmoszférájában éltek, de a bűn leblokkolta bennük hitük képességeit. Amikor Isten pusztába vezette népét vagy elvitte a tanítványokat a másik partra, nem csak az volt a cél, hogy hitük legyen, hanem az is, hogy a hitük előrehaladjon. Az, hogy ellenállásba ütköztek és csatákat vívtak, nem azt jelentette nem volt hitük vagy nem Isten akaratában voltak. Ugyan így Nálunk sem. Igen, az Ő akarata a szabadulásod minden szituációban, de neked kell megtörténtté tenni! Csatáid elején és közepén ki kell jelentened, hogy nem adod fel! Izraelnek a pusztában volt evangéliuma, de nem párosították hittel. Ekkor 40 év keserűség, feladás és félelem jött rájuk. A félelem és keserűség egy szellem is lehet. A félelem és keserűség szelleme gyakran azért van kiküldve, hogy leállítsa előre haladásodat. Ahogyan látod magad, abban hiszel. Amiben hiszel, az hatást vált ki életedben és meghúzza színvonaladat. Ha megpróbálsz átalakulni, bensőd torz képe harcolni fog ellened. Minden hamis kép szintkontrollt hoz, majd akadályozza a kegyelem átvételét.

 

 

 

 

 

20190511

2019.05.11. Aratás gyülekezete

 

A hit mindig ott kezdődik, ahol Isten kegyelmének megnyilvánulása ismert. Hitünk kinyit egy un. kegyelemvilágot, ami már az idő előtt létezett. Mert a hit felülmúlja azt, ami látható vagy mulandó az életünkben. Ne csüggedj el, ha még nem elég erős a hited. Ne add fel! Sokszor tűrésre és időre van szükség, míg megértjük, hogyan dolgozik Isten hitünkben. De ha elmélkedsz az igén, meglesz az a hit, ami bizonyságokat tud mindig felmutatni. Mert ha a hitednek nincs valamilyen bizonyítéka, akkor sajnos egy utánzat. Hit túlmegy a tradíción és az intellektuson. Bizonyíték, bizonyosság, meggyőződés valami olyanról, ami nem látszik. Nem azt mondja, hogy meggyőződés olyanról, ami nem létezik. Csak nem látható. Bizonyíték azt jelenti, hogy már ott van. Szabadulásod már ott van! Hitben lehetetlen, hogy ne legyen biztos jövőd. Ha elkezdek a hitben járni, akkor tervet kell változtatnom a sorsom természetes folyamatához képest. De nem elég, ha hitünk van a Messiásban. Hitünknek tennie is kéne, hogy dolgozzon 1 céllal Isten tervében. Akinek nincs terve, annak céljai csupán álmok maradhatnak.

 

 

 

 

 

20190518

2019.05.18. Aratás gyülekezete

 

 

Óriási hiba, amikor életstílusodhoz alkalmazod Isten igéjét, így teljesen figyelmen kívül hagyod életedre vonatkozóan a királyság céljait. Királyságról szóló üzenet egy környezetet hoz el. A kijelentések korszakainak és időtartamának átfogó keretét. Királyság működése a teremtő és megváltó munkáját jelenti, akarata véghezvitele érdekében. Nem lehet intellektuálisan megragadni hosszú távon a királyság üzenetét. Gondolati szinten nem tudod elgondolni, megragadni, érzékelni elmédben a hit valóságát. A szeretet szava héberül CHeszed (חֶסֶד) ami a  cselekedetekben megnyilvánuló szeretet. A szeretet tetteit jelenti. Mert a hit szeretet és tettek (járás) nélkül nem működik. Természetes emberi képességek gyökerei nem tudnak győzni a szellemi háborúban. Nem adnak isteni identitást. Szellemünk viszont bevezetnek gyökerei Isten királyságába. Szkeptikusság jelentése bizalmatlan, kétkedő, kételkedő, tamáskodó, gyanakvó gondolatok összessége. A szkepticizmus korlátot állít minden friss hit elé. Nem kell igaznak lennie egy szkeptikus elképzelésnek ahhoz, hogy jól magyarázza az ember vallásos tapasztalatait. Az ember hajlamos rá, hogy véleményét, sztereotípiáit, vallását akkor sem változtatja meg, ha a saját szemével látja annak tételei ellenkezőjét.

 

 

 

 

 

20190525

2019.05.25. Aratás gyülekezete

 

Üzenet segít bennünket abban, hogyan tudjuk érvényesíteni megigazult emberként imaéletünket. Tanulmányozzuk Illésről szóló kijelentését is Jakab apostolnak, mert ez nyitja meg az ajtót a helyes ima és cselekedetek számára. A hallás szellemi cselekedete az első lépés a hatékony imaélethez. Bár a hit hallásból jön, de csak megigazultságunkban működik. Sok ember nem tud hitben járni – nem azért, mert nem képesek meghallani az Ige szavát – hanem azért, mert nincs helyén a megigazultságuk. Megigazulás célja, hogy kapcsolatba hozza a hívő embert Istennel. Sokszor az emberek megpróbálnak megtenni dolgokat Istenért, de nem járnak Isten igazságosságában. Ha az ember megigazult,  - ezt tudja – akkor a hitetlenséget és szégyent leuralhatja életében. Amikor megigazultságunk ajándéka valóban jelen van életünkben, akkor hit általi imaéletünk nehézségeinkben is fenn tud maradni.

 

 

 

 

 

20190602

 Aratás gyülekezete 2019. 06.01.

Néha a legnagyobb problémánk az, hogy nem tudjuk biztosan, hogyan fognak alakulni a dolgok. Jézus azt kérdezte egyszer, vajon talál hitet a földön? Ha odaszenteled magad Jézus hitére, akkor garanciát vállal Isten részedre. Most tudom, hogy azt mondjátok magatokban, hogy ti tudjátok, hogy kell működtetni hitetek. Azonban, ha rossz dolgok érnek, először még optimista vagy. Ez az optimizmus gyakran inkább naivitás, mert nem tudhatod, hogy mi történhet még. Aztán, egy nagyon nehéz helyen találod magadat. A nehéz hely kereszténységünkben olyan terület, ahol még nem voltál vagy nem számítottál valami rossz dologra. Itt már nem vagy benne annyira biztos, hogy Isten meghallgat. Elbizonytalanodtál abban is, hogyan imádkozz. Miként Jézus a kertben. Sokszor megvan az a szellemi lökés, de most nincs. Ez az a szituáció, amikor szemtől szemben vagy egy folyamattal, és megigazultságod képességei hozzásegítenek az ígéreteid beteljesedéséhez. Néha megvan az ígéret, sőt van hited az ígéretben, hiszed, hogy meg fog történni, de amikor szembe nézel ezzel a folyamattal, - mint Jézus a Getsemáné kertben - minden elhalványulni látszik. Tarts ki a megigazultságodban! Getsemáné megpróbál nem összetörni, hanem győztessé tenni hited igazságossága által. Mert amikor a nyomás megnő, akkor Isten ki akarja hozni belőled hited erejét. Isten nem tudja kihozni úgy a sikereidet életedből, amíg abba nem hagyod, hogy elvárással legyél olyan dolgok felé, amik nem működnek. Nem tudom megmondani, hogy ez mennyi időt fog igénybe venni, de hited megigazult identitásod miatt célba fog érni.

 

 

 

 

 

201960608

 Aratás gyülekezete 2019. 06.08.

 

Minden hívő a megigazulásában Isten királyi uralmának jelenlegi megjelenési formája. Megigazulásod szellemi tartalmába vetett hit azt jelenti, megtanulsz járni úgy, ahogy Jézus itt a földön, anélkül, hogy tudatában lennél alsóbbrendűségnek. Ekkor hited használatban lesz, ami teljesen megdöbbent téged és a körülötted lévő világot. Az eklézsia történelme mögött Isten királyi uralma áll, annak hatalmával és tekintélyével. Királyság az eklézsia belső valósága, lényege és kormányzásának helye. Működése függ a Szent Szellem ajándékaitól. Szellem ajándékaiban van jelen a látás és álom magyarázata. Megadatott, hogy értsd a királyságot, ha a szellemedhez változtatod az elmédet. Isten megismerése nem választható szét a szemünk világosságától. Csukott szemmel nem láthatod azt, ami átadni készül a királyságból. Amit nem fogadsz el a királyságban, az támadás alá fog kerülni, hogy ellopják magod kompetenciáját.

 

 

 

20190615

 Aratás gyülekezete 2019. 06.15.

 

Ha nem fejlett az igazságosságod, nem fejlett a hited sem. Egy kihívás előtt állunk: igazságosság determinál vagy az evilág rendszere (babiloni kultúra). Meg kell értened a hit és megigazultság barátságát és munkafolyamatát. A hit megerősíti a királyságban lévő valóságot és túlmegy az intellektuson, teológiai tudáson. A hit „látomással” megterhelt őrállókat hoz létre, miként Habakuknál látjuk a babiloni fogság előtt. A hit teszi ezt. A látomás terhével rendelkező hit emberei egy tiszta jövőképpel rendelkeznek, amely nem csal meg Bennünket. Jövőkép egy panorámakép a bensőnkben. Ez alatt a Szent Szellem általi fotót, videót értjük. Lehet egy új körülmény, új identitás, de túl azon, amit látsz és tapasztalsz fizikailag. Leleplez Isteni szándékokat és gondolatokat hordoz. Bemutatása és megjelenítése Isten tervének, amely csoda, azaz természetfeletti munka. Belelátás (intuíció) gondolatokba, amelyben hinni kell. Ha a hitednek nincs bizonyítéka önmagad előtt, akkor az egy hamisítvány vagy illúzió. Tehát nem elég, ha hitünk van a megigazulás természetének –amely isteni- bizonyságot kell tennie bennünk. Eljött az idő, miszerint természetes szinten nem tudsz életedre vonatkozóan teljes megoldást találni. Az egyház felelőssége alkalmaznia Isten elintézési módját. Ez mindig igazság alapú és hit általi történnek.

 

 

 

20190622

 Aratás gyülekezete 2019. 06.22.

Kegyelemnek és igazságszolgáltatásnak olyan kijelölt ideje van az egyházon, amilyet még soha nem tapasztalt. Joel próféciája szerint NAGY és JELENTŐS dolgok lettek félretéve az egyháznak. (Joel.2:22) Talán van az életedben olyan dolog, amiben változást vársz, várod, hogy megtapasztalj egy kedveltségi időszakot. Isten figyel a hitedre, vagy úgy is mondhatnám, Isten hite benned figyel téged. Szent Szellem mindig beléd akar tenni egy valóság elemet. Célja, hogy megnyilvánuljon belül, majd kívül. A cselekedeteidet meghatározza a benned lévő isteni ígéretek. Ha elkezdesz igényt tartani ezekre a mennyei ígéretekre, akkor szükséged lesz Isten kegyelmére és igazságszolgáltatására. A kudarcainknak és frusztráltságunknak az ideje elmúlik, amikor megengedjük a kegyelem kártalanítását az egyházban. Az Úr ítélete, kormányzása úgy van megtervezve, hogy megvédjen Téged és családodat. Ahogy előre haladsz a királyságban, örökséged átvételében és Isten által adott megbízás teljesítésében, Istenünk Veled lesz és igazságot szolgáltat. Minden olyan rendszer vagy ördögi hadsereg, amely megpróbálja megzavarni ezt, Istennel kezd harcba. Te vagy Isten kedveltje, ami azt jelenti, hogy már nem lehet bántani, megalázni, támadni, zaklatni vagy megölni idő előtt. Istennel lévő személyes kapcsolatunk záloga ennek, különösen akkor, amikor aktívan előmozdítjuk az Ő királyságát. Minden, ami a királyságból jön, az a Te hitednek megfelelően érkezik hozzád. 

 

 

 

20190627Aratás gyülekezete 2019.06.29.

Amikor Isten a következő szintugrásra képzi szellemedet, azt fogod tapasztalni, hogy bár ha képzett és tanult lettél, de nem tudsz megújulni a megigazulás adta hitről hitre való életmód nélkül. Ha nem látogat meg a Szent Szellem személyes életvezetést adva, akkor nem éled Isten gyermekének mindent lenyűgöző életét. A megigazult ember élete és lelke tele van gyönyörrel és békével, mert szabadnak született, és valóban szabad is. Ez nem külső tényezőtől függ. Vajon érted-e, mit jelent Isten gyermekének szabadsága? Vagy még mindig a törvény szolgaságában élsz, félsz a büntetéstől, félsz, hogy visszaküldenek a pusztába? Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor nem értetted meg kijelentés útján a Szellem ígéretének üzenetét, különben tudnád, hogy ilyen nem lehetséges. Isten Szelleme a megigazultakkal akar lakni, és kiváltságnak tekintjük ezt, hogy Ő közöttünk lehet. A megigazultság gyermeke tudja, hogy természeted és életmódod olyan lesz, mint az indulásod, ezért szeretettel kérlek, vigyázz, hogy helyesen indulj el a megigazultság ösvényén. Aki azon fáradozik, hogy a maga erejéből győzzön, nincs tudatában rabszolgavoltának. Lehet, dicsekszik is, hogy szabadnak született, mégis egész életét szolgaságban tölti. Sohasem tudja meg, mit jelent a szabadság, mit jelent az elégedettség, mit jelent az Istenben való gyönyörködés. Csodálkozik, amikor az igaz emberek „a hit teljes bizonyosságáról” beszélnek. Úgy ítéli meg, hogy talán elbizakodottak. Alig van ideje levegőt venni az „isteni ostorcsapások” között. Eddig is sokat tett már, de még sokkal többet kell tennie; sokat szenvedett, de még sokkal többet kell szenvednie. Sohasem tapasztalta meg „a nyugalmat, ami Isten népére vár”, mert lelke rabságban marad. Isten nem vonja vissza kegyelmét, ha már egyszer megadta, mert „Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok"

 

 

 

20190706Aratás gyülekezete 2019.07.06.

Kedveltség rendje egy kijelölt időszak, ami prófétai módon megszabott idő. Visszafordíthatatlan szövetségben élünk. Célja, hogy Isten népe életében megtörténjenek rendszeresen az üdvösség ígéretei. Amire koncentrálsz az irányíthat, viszont amire nem figyelsz, arra megkeményedhet szíved. Isten kívánja az újszövetségben, hogy elfogadva belépj a különleges kedveltség időszakába. Pál apostol szilárdan hitte, hogy egy „új kedveltség” egy „új időszak” született meg. Az üdvösség napjának hívja. Üdvösségünk (megváltás érdemei) által beléptünk egy olyan időszakba, ami már előre el lett tervezve. Ma az un. „több, mint elég” kedveltségnek olyan kijelölt ideje van az egyházon, amilyet még talán soha nem tapasztalt meg. A növekedés és kiteljesedés időszaka ez az egyház részére. Első lépés ehhez ragadd meg ezt, és kezdd el elképzelni és elvárni, hogy ettől a perctől kezdve e korszak ígéreteire koncentrálsz, így mennyei segítségek fognak körülvenni téged. Több csalódás, akadályoztatás és hátráltatás megszűnik. Mit is kell várnod? A kedveltségnek fordított szó jelentése: kiemelten támogatni, segíteni, gondoskodni, előnyben részesíteni, könnyebbé tenni, kiemelve lenni. Egyszerűen képzeld el, amint Isten megjelenik, különleges bánásmódban részesít, leegyszerűsíti az életedet.

Kedveltség rendje egy kijelölt időszak, ami prófétai módon megszabott idő. Visszafordíthatatlan szövetségben élünk. Célja, hogy Isten népe életében megtörténjenek rendszeresen az üdvösség ígéretei. Amire koncentrálsz az irányíthat, viszont amire nem figyelsz, arra megkeményedhet szíved. Isten kívánja az újszövetségben, hogy elfogadva belépj a különleges kedveltség időszakába. Pál apostol szilárdan hitte, hogy egy „új kedveltség” egy „új időszak” született meg. Az üdvösség napjának hívja. Üdvösségünk (megváltás érdemei) által beléptünk egy olyan időszakba, ami már előre el lett tervezve. Ma az un. „több, mint elég” kedveltségnek olyan kijelölt ideje van az egyházon, amilyet még talán soha nem tapasztalt meg. A növekedés és kiteljesedés időszaka ez az egyház részére. Első lépés ehhez ragadd meg ezt, és kezdd el elképzelni és elvárni, hogy ettől a perctől kezdve e korszak ígéreteire koncentrálsz, így mennyei segítségek fognak körülvenni téged. Több csalódás, akadályoztatás és hátráltatás megszűnik. Mit is kell várnod? A kedveltségnek fordított szó jelentése: kiemelten támogatni, segíteni, gondoskodni, előnyben részesíteni, könnyebbé tenni, kiemelve lenni. Egyszerűen képzeld el, amint Isten megjelenik, különleges bánásmódban részesít, leegyszerűsíti az életedet.

 

 

 

20190713Aratás gyülekezete 2019.07.13.

A megigazultság azt jelenti, hogy megállhatunk Istennél bűntudat, szégyen, kárhoztatás méltatlanság kisebbrendűség érzés nélkül. Amíg valaki nem igazul meg, vagy nem tudja, hogy megigazult és kormányozhatja spirituálisan is életét az ellenség játszadozhat vele. Ahhoz, hogy domináljunk ezen a földön, úgy kell látnunk magunkat, ahogy Isten lát minket. Ha te vétkezel, van egy szószólód, Aki – ha te megvallod – hűséges, hogy megbocsássa, és megtisztítson minden hamisságból. Valaki azt mondhatja: „Te feljogosítod az embereket a vétkezésre.” Az a helyzet, hogy nincs szükségünk engedélyre… anélkül is vétkezünk. Ha az embereknek nincs ismeretük Ádám küldetésének, nem jutnak el bizonyos kedveltségi szintre, amiket Isten előre tervezett. És Isten természete sose tudja birtokba venni őket. Jóllehet jogilag Isten igazságai, de nem hozzák létre szellemi oldalról környezetükbe Isten bírói igazságosságát. Kegyelem isteni hatás a szívre, ami tükröződik az életben. Isten felhatalmazása, ami képessé tesz minket arra, hogy felül emelkedjünk a természetes képességeinken. Amikor alsóbbrendű elveink vannak, alsóbbrendű eredményeket nyerünk. Ilyenkor sötétség elvei erőseknek tűnnek, pedig ki kellene fosztanunk. A kegyelem általi igazságszolgáltatás: Prófétai időszak. Egyszer a sátán országának munkája miatt történik, másrészt, hogy Isten „jó-kedves-tökéletes” akarata jöjjön le népe részére. Ekkor Isten népének visszaadatik a látás. Kegyelme megnyilvánul, hogy ne áldozati szerepbe éljen és szégyen takarójával a megigazult ember. Nem Isten végső ítélete ez Istennek, hanem egy elv és egy jogszolgáltatás. x0. Összhangban van az új és jobb szövetséggel és Isten igazságos rendszerében történik. Isten igazság iránti szeretetének megnyilvánulása

 

 

 

 Aratás gyülekezete 2019.07.20.

20190720Isten a földet és a föld feletti uralmat az emberiségnek bérbe adta. A kerten kívül már küszködnek és harcolnak a bűn általi megromlott ember természetének gonoszságával, emberi morál gonoszságával és a gonosz oldallal. Ha túllépsz a „vallási teljesítmény-zónádon”, a bensődben feltámad valami. Ez egy korlát, amit a vallási rendszer programozott be. Az ördög azért tette ezt, hogy a csirkeólban tartson. Te nem csirke vagy, hanem sas! Semmi keresni valód nincs a csirkeólban! Itt az ideje repülni! Itt az ideje kijönni arról a helyről! Miért? Hogy ne légy kontrol alatt tartva. Amikor Isten bírói segítségéről alkotott kép helytelen, akkor helytelen a koncepciónk, helytelen az irány, helytelen a hit, helytelenek az eredmények. Isten az igazságosságával kihív a rejtettségből, félelemből, bizonytalanságból, beszűkült látásmódból, abból a biztonságos helyből, amelyet elhívásoddal rendeltetéseddel ellentétesen építettél. Bíznod kell Benne, hogy mindig a kisebbről a nagyobbra, többre visz. Elvisz a a pusztaságba, ami a személyes kísértésed és egyben fejlesztésed helye. Isten terve, hogy frissítse hitedet próbádban a kivezető látás által. A küzdelem az Úrral való együtt-járásban az, hogy az Ő tempóját az ember meg tudja tartani.

 

 

 

Aratás gyülekezete 2019.08.04.

20190804

Azért vesztettél annyi csatát, mert többet erőlködsz és küszködsz, mint amennyit imával megharcolsz. Imádkozásunkban a hit segít Bennünket abban, hogy elfogadjuk mindazt, amiről Isten előre gondoskodott kegyelme által. Amikor imádkozunk, előnyünkbe lépünk be, mert előnyt képvisel a kegyelem számunkra. Ezért minden új szellemi fordulat alapja lelkünkben és szellemünkben a hit általi ima. Nem imamennyiségről beszélünk, hanem hídépítésről Isten és szívünk között. Ima egy engedély szívünknek, hogy csatlakozzon Istenhez és engedély Istennek is, hogy belépjen sorsunkba. Ha nem vágod le a múltadat ima által, harcaidban veszteni fogsz. Az ima nélkül múltadba maradsz. Régi identitásod azon dolgozik, hogy ne haladj előre és gyengítve legyél hitedben. A helytelen ima okai lehetnek: rossz önértékelés, ó.sz.-i ima minták, szív zárt, szív rossz úton halad, Istenre tesszük csak a felelősséget, nincs emberi kezdeményezés, következetlen az Istenkeresésünk. Amikor Isten bírói segítségéről alkotott kép helytelen, akkor helytelen az irányunk, hitünk alkalmazása és sajnos az imáink. Nem kapja meg így a szív a Szent Szellem segítségét. Imáinkban munkát kell fektetni abba, hogy Ő Kedvezett (kegyelmezett) azzal Nekünk. Isten nem kijavította életedet, hanem újjászült új emberé. Meg kell tanulni az identitásod kegyelmi ajándékát elfogadni a kegyelmi trón előtt. Új emberré lettél nem javított emberré. Új gyökér lett a szellemed, amely Istennel van összekapcsolva és érintkezve (1 radar). A hit kezdi el, de a kegyelem végezte ezt el.

 

 

 

Aratás gyülekezete 2019.08.010.

20180810

Az utolsó idők végén nem egyszerűen sötét lesz, hanem nagyon sötét. Ez azt jelenti, hogy ahol egy kis varázslás és megtévesztés volt, ott sok lesz. Az ellenség minden csodát előhúz. János apostol levelében prófétál arról, hogy a sátán bevezeti az egész föld lakosságát integrált imádkozásba és imádatba. Krisztus nem hagyta abba az imádkozását szolgálata közben sem. Nemesedett. Hitedet úgy élesíted, ha használod imádkozásod általa. Ahogy imában működsz, kifejleszthetsz egy érzékenységet a láthatatlan királyság felé! Atyánk motivál a közösségében és keresi a mély, közvetlen, személyes kapcsolat velünk. Azt akarja, hogy szívből és színjáték nélkül beszélgessünk Vele. Barátként. Isten Szellem, ezért nem értelmedhez szól, hanem szellemedhez. Intellektus által nem lehet soha felfogni Istent. Ha az értelem vezeti a hívőt, becsapva lesz. Ekkor folyton visszanézel a múlt hibáira, hordozod szégyenedet, bűntudatodat és a kisebbrendűség érzés le fogja rombolni a hitedet. A hit nem mindig mondja meg, hol, mikor vagy hogyan történik a változás életedbe, de azt megmondja, merre menjél. Dávid pásztorfiúból lett király. Nemesedett. Hite elvezette egy helyre Góliát által, ahol elkészítette a következő isteni életszínvonalát. Amikor Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy a hegyen áldozza fel Izsákot, Ábrahám tudta szellemében lesz segítsége. Nos, nem Ábrahámnak kellet gondoskodnia a kosról. Ábrahám elindult, nem tudta fejbe hova megy, de szelleme igen. Mivel Ábrahám, mert fejlődni a bizalomban Isten felé, ezért őt barátjának nevezte Isten. Nemesedett.

 

 

 

Aratás gyülekezete 2019.08.17.

20190817

A kegyelem nem segít a terhek elhordozásában, hanem leveszi és megsemmisíti azokat. Isten nem aggódik felőlünk, mi aggódunk csak. Az aggódás egyébként egy hitetlen elmélkedés. Amikor szíved szemei megvilágosodnak a helyes imaélet által, akkor pár napon belül többet haladhatsz szellemileg, mintha csak a lelked értelmezné a szentírást hetekig. A lelkünk a bibliaolvasáson keresztül egy vallásos szörnyet készít belőlünk szellemünk nélkül. Nem elég az imaéletünkhöz, hogy Isten kegyelme gondoskodik és megért bennünket. Ha azt állítjuk, hogy meg akarunk szabadulni a gondjainktól, küszködéseinktől, akkor nem Ő veszi el, hanem mi adjuk oda Neki. Sokat elszalasztunk abból, amelyet Isten tartogat számunkra, mert nem szánunk időt arra, hogy az igével aktualizált imádkozásunk viselkedésünk meghatározója legyen. Antikrisztus birodalmát a Jelenések könyve egy tengerből feljövő állathoz hasonlítja. Dániel könyvében ugyanezzel a vadállattal találkozunk. Más erre vonatkozó ószövetségi prófétai előrejelzések megismerésével és az imában való felkészülés által közelebb juthatunk a közelgő hipermodern technológiai birodalom természetének megértéséhez. Dániel az imádkozása mellett a bibliai tekercseket mélyen ismerte, ez adott jogcímet ima céljainak. Mi is azért tudunk szellemileg felemelkedni, mert a kijelentett tudás bennünk aktualizálva van imádkozó szellemmel. Nekünk is a mostani idők üdvrendjére vonatkozóan a szentírásból kell utánajárnunk és Istenkeresésre kell ösztökélnie. Az imatémáink szempontjából azért van jelentősége, mert az időnek Isten által meghatározott menetének felismerése nagyon fontos ahhoz, hogy a hívő ember be tudjon kapcsolódni a Szellem aktuális munkájába. Aki ma keresi, kutatja a Szentírásban, hogy meddig tart a szellemi fogság s mikor kezdődik a helyreállítás, annak imaélete helyes lesz. Istennek egészen más munkaterve van az utolsó idők szellemi káosza, illetve a helyreállítás korszakára, ezért a keresztény embernek tudnia kell, hol tart és éppen hol nem, Isten munkája az egyházban. Ha a hívőként Isten királyságában hosszú távon hasznosak szeretnénk lenni, elengedhetetlenül tudni kell, hogyan és miért kell imádkozni. 

 

 

 

Aratás gyülekezete 2019.08.24.

20190829

Az imaélet egy önálló személyiséggel rendelkező Istennel való kapcsolatunk. Személyiségünk találkozása az Ő személyiségével. Ebben a közegben előnyhöz is jutunk sorsunk kapcsán. Bár tudjuk, hogy az imádásban az előny már nem dominál. Az ige tanulmányozása és az imádkozás kijelentett tudást ad át. Ekkor az imaélet felépíti a bizalom és a felhatalmazás magabiztosságának szabadságát. Miért imádkozunk? 1. Isten Szelleme bennünk él, ill. szellemünk közösségre lett teremtve Istennel. 2. Kapcsolatban nem csak a hit, hanem a kommunikáció mélysége is nagyon fontos. Nem csak Istent kell megismerni, hanem Istennek is bennünket. 4. Imádkozás nagy része az igével (Isten tervével) való azonosulásunk és összhangba kerülésünk. 5. Isten közbenjárót küldött Krisztusban, aki főpapunk is. A fiának főpapi szerepének igénylése elengedhetetlen. Imaéletünk egy válasz arra, amit Ő megtett vagy meg fog tenni kegyelemből. Ekkor az időlegesben az időtlen (isteni cél) találkozik veled s a jövőd plántálása elkezdődhet. Isten házának küszöbén állva sokszor „szellemi csavart” élünk át. Ekkor a tények és Isten által meghirdetett új dolgok nagyon különböznek. Isten tudja, hogy ha a tények rossznak látszanak – nem tagadja le-, de Ő azt fogja mondani részünkre, amelyet személyesen eltervezett rólunk. Ha te nem vagy kész imaéletedben kimondani (láttamozni) amit kijelentett, Ő nem tudja megtenni, mert tenálad van a hatalom szabadságának kulcsa.

 

20180831

Aratás gyülekezete 2019.08.31.


Ebben a prédikációban Isten dicséretének és imádatának fontosságról, ill. az imádó élet főbb jellemzőiről lesz szó. Az imádásban már nem a kéréseink, vágyaink,  könyörgéseink játsszák a főszerepet.  Nincsenek öncélok, mert az imádó önmagáért imádja Istent. Azért van közösségben Istennel, mert szeretne vele lenni és magasztalni Őt. Nem is egy munkakapcsolat az imádás.  Az imádás Isten önzetlen szeretete, mélységes jelenléte felé való sóvárgás és az Ő teljes megismerésére való vágy. Ezen túlmenően Isten dicsőségének az Egyházban való megjelenésére való szomjúság. Szót ejtünk a szívben lévő rejtett bálványokról, ami azért nem egykönnyen felismerhető, mert az Isten imádása mellett sajnos létezhet nem bibliai Istenkeresés vagy hamis imádás. Az Atya házához való féltékeny buzgó szeretet, ami miatt  a kegyelmes, szerető, irgalmas Isten ostort ragad, felborítja a pénzváltók asztalait a templomból. Az imádó számára az egyik legfontosabb, hogy Isten tökéletes akarata valósuljon meg belső templomában és egyháza életében. Istenkeresésünk hogyanjában való eligazodást a Szent Szellem és a Szentírás vezetése segíti, hogy egyre helyesebben tudjunk imádkozni minden élethelyzetünkben.

 

20190907

Aratás gyülekezete 2019.09.07.


Ez a tanítás folytatása az imádás témakörének. Isten valódi imádókat keres, akiknek az imádása istenismereten alapul és ismerik Isten egyik elhanyagolt nevét: Féltőn szerető Isten (hb.elkana). Az Őbenne hívők fiak a királyi papság részesei és testük a Szent Szellem temploma. Isten templomunkban lakozást vett, aki egyedüli kizárólagos imádást fogad el. Féltőn szeret bennünket. Teljesen felismerhető - nem hagy kétséget afelől Isten -, hogy a bálványimádás, tudatos bűnökben való megmaradás, istentelen lelki kötelékekkel való istenkeresést nem nevezhetjük valódi és igaz imádatnak. A mostani egyházkorszak kísértése az, hogy a bűnöket mindössze gyengeségnek nevezzük. Nagy veszély a jelenlegi egyházkorszakban a hívők elvilágiasodása. Újszövetség pedig egy határtalan perspektívát és kiváltságot ad bűneink feletti győzelemhez és az való imádathoz. Imádd Istent és lépj be a valódi szabadságodba.

 

20190915

Aratás gyülekezete 2019.09.015.


Az újjászületés után nagyon fontos, hogy kialakuljon egy isteni befolyással, korrekcióra való nyitottság a szívben. Pedagógiai érzékenység. Még megigazult emberek is elbizakodhatnak a Szellem által adatott változások és eredmények láttán. Ekkor az önteltség vakká teszi a lelkiismeretet és az imaélet nem hallgattatik meg. Az emberi szív úgy lett megteremtve Istentől, hogy szüksége van Istenre, nélküle kiüresedik és eltorzul. A szívben nem hiszünk. Amikor Imaéletünk helyes funkcionál a földi célok, értékek nem homályosítják el Isten jelenlétét. Az imaéletben mindig a Szent Szellemtől eredő motivációk, érdekek inspirálnak elsősorban bennünket. Isten létezésébe alapozott hit nem tartalmazza még a közösséget, részesedést Istennel. Isten létezésének és szeretetének együttes realizálása imában történik meg. A hit tárgya, Isten szeretete nincs jelen az érzékelhető világunkban. Isten szeretetéről való benső ismeretet a Szent Szellem építi ki az emberben. Tudatosítani kell rendszeresen szívünkben, hogy Isten fiának áldozata örök és valóságos szeretet értékeket képes közvetíteni felénk. Aki hagyja szívéből kiesni a Golgotát, annak életéből kiesik a szeretet minősége. A szív rejtett részeiben lévő őszinteség nélküliség határokat, korlátokat állítanak, amelyek visszatartják a növekedést és a kiterjedést imaéletünkben. Ha a bűnök által létrehozott trükkök, hazugságok kitöröltetnek, akkor elménk összhangba kerül Istennel.

 

20190921

Aratás gyülekezete 2019.09.21.

A bálványimádás témakörében különbséget kell tennünk két dolog közt: a testi természet és a démonok munkája közt. A test régi hústesti természet, amit Ádámtól örököltünk. Az Ő leszármazói vagyunk. Látjuk, hogy vannak, akik vétkeznek, és abba tudják hagyni, ha eldöntik. Vétkezett, de nincs függőségben, szolgaságban. A démonok viszont becsapnak, mert rejtett bálványokat hoznak létre a szívben. A mai bálványainkban az a furcsa, hogy fejlődnek, átalakulnak vagy eltűnnek. Mindig más módon jelennek meg. Új alakokban. Ezek ma a társadalomban és a vallásban is megfigyelhetőek. Miközben templomunkban Istent imádjuk, mellette szerepet kaphatnak világkorszakunkban és vallásainkban összeszedett idegen Istenek vagy bálványok. Esetleg páli fordulattal élve igézetek. Általában a vallásban elbújócskáznak képmutatásaink által. A gyülekezetbe járás, igazságokba vetett hit, kegyelem, buzgó hitélet, nem óvja meg az embert a házi bálványoktól, függőségektől. Sőt, ma az lett a trendi a földön, hogy a kegyelemmel visszaélve megvetjük azokat, akik másképp gondolkodnak, mint Mi. Ez a bálvány által kitermelt érzelem. Ha megpróbáljuk megérteni a bálványimádást, a fokozatosan kialakuló ingatag fiúsági énkép és a bigott Istenkeresés szerepet játszik benne. A teljességre jutott bálványimádásban az ember megszűnik az adott függőségi kapcsolódáson kívül létezni. Sajnos mindeközben szorong, mert a vallásának vagy barátainak elvárását képtelen teljesítenie. A modern kor pszichiáterei mára egyre csak függőségekről beszélnek gyermekeink életében. Egy felmérés szerint átlagosan kb.50 másodpercig bírjuk mobil nélkül.

 

20190928

Aratás gyülekezete 2019.09.28.

Egyház egyik feladata, hogy a földön képviselje és bemutassa Isten országát a bálványokkal szemben, visszatartsa a gonoszságot és birtokba vegye az örökségét. „Filléres emlékeim oly drágák nekem. Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen. Ők tudják, mennyit ér az életem.”Bródytól idézve, hűen leírja a gondolati területen létrehozott un. ’magaslatokat’. Két típusú Istentisztelet jelenik meg az Ú.sz.-ben: Magaválasztotta és Isten által kialakított. Ha szentnek vagy szeretetnek, kegyelemnek stb. nevezünk valamit, ami nem az, akkor bálványimádás bűnébe fogunk esni. Előbb vagy utóbb. A bálványimádás az is, ha olyan tisztelettel, imádattal és hódolattal adózunk hétköznapi dolgoknak, ami kizárólag Istent illeti meg. Úgyhogy nekünk szembe kell néznünk az „idolokkal”. Ellene kell mennünk házi, vallási és világkorszakban lévő gonosz rendszernek és vissza kell szereznünk, amit az ördög ellopott. Hit beszédének sikere az Isten beszédére adott választól függ nem attól, mennyire jó vagy! Nem az ige tudása, hanem a látásod megtartásán múlik az imádkozás fenntartása. Ha a kijelentés elmegy, az imaélet meg fog rekedni. Győzelmünket az imaélet határozza meg. Isten 1 következő szintre visz, ha kimondjuk és elmondjuk, válaszolunk és egyetértünk Istennel, amelyet láttunk Tőle. A hit segít abban, hogy ne vallásos bálványok diktálta megfelelésből és teljesítménykényszerből élj, hanem hited munkájából. Hajrá!

 

20191006

Aratás gyülekezete 2019.10.05.

Az újjászületés után gondolkodásunkban továbbra is ellentétes a koncepció Isten akaratával és azzal, amit Ő rólunk gondol vagy mondott. A bálványaink miatti önzésünk visz arra bennünket, hogy a rajtunk kívülálló világot másnak akarjuk látni, mint amilyen, s e vágyban megcsaljuk önmagunkat. A bálványimádás lehet külső vagy belső, megnyilvánuló és meg nem nyilvánuló fázissal. Minden olyan bizalmi terület, amely nem Istentől várja segítségét függőségi viszonyba fog torkolni. Legfőbb értékként is jelentkezhet, amely nem jelenti, hogy Istenként tiszteljük, de hódolati kötelezettséget okozva élünk abban. A XXI. Század értékválsága kitermeli a modern problémákkal rendelkező családokat. A családi szerepek felcserélődnek és a deviáns gyerek irányít és zsarnokoskodik. Általában a modern családban kifelé boldog család látszatát tartják fenn, de befelé szégyen, titok, érzelmi káosz és titkolózás zajlik egymás között. A családtagok közötti pszichológiai határok vagy merevek, vagy rendezetlenek érzelmi kötődéseket generálnak (pl. egymásba fonódnak egészségtelenül). Sokszor belekényszerülhetünk a káros szerepfelvételbe. A férj és feleség szerep eltolódik és antibibliai közeget hoz létre. Pl. a nő anyaszerepe férj életében.

 

20191012

Aratás gyülekezete 2019.10.012.

Akár a láthatatlanról, akár láthatóról beszélünk, mindkettő mögött van valóság. Csak más típusú. Azok a dolgok, amik az örökkévaló szellemi birodalomban vannak, nincsenek alávetve változásnak. Az ellenség bölcs és az Istentől kapott rejtett képességeinket támadja. Az egyháznak szellemi javak lettek átadva a teremtés előtt, 1 isteni céllal. Többek között, hogy a bálványokat és Istenpótlékokat eltüntessük, miként Gedeon. Isten azt mondta Gedeonnak, hogy 1 hős, aki képességgel rendelkezik azaz „valamivé lenni” készül belül. Különleges képesség jön benne elő, ami eddig még nem lett kifejlesztve. Ezt a képességet gyakorolni szükséges, hogy megnyilvánuljon. Isten téged is előre betöltött szellemedben képességekkel, aztán belehelyezett ebbe a világba. Ez benned van most. Istennél igényelhetsz képességet, nem csak lelked képességeiből tudsz élni. Az értelemmel való imaélet azért nehéz sokszor, mert figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy a lélek képességeivel önmagában (szándék, érzelem, értelem) soha nem lehet eljutni Istenhez vagy jó szellemi állapotba kerülni. Amíg nem akarsz kitörni lelked szűk korlátoltságából, csak szunnyad benned a lehetőség. A természetes környezeted nem tudja, hogy mi a te képességed. Isten helyezte beléd, és a te képességed tulajdonképpen határtalan. Lásd Gedeont. Itt az ideje túllépned lelked korlátain, hibáidon és a félelmeiden egy kihívással teli bálványimádó kultúrában vagy környezetben.

 

20191019 2019.10.19

Az óriásaink szegregálhatnak bennünket minden Istentiszteleten vagy imádkozás alatt. A testi természeted igazságtalanságba visz, nem képes a sátán megtévesztését lefülelni. Amiben személyesen hiszel, az mozgat a siker felé, nem az, amit teszel. Nem azt mondja Isten, hogy csináld meg azt, amiben nem hiszel. Az ellenség feladata ’Elválasztani-Elszakítani-Körülzárni’ bennünket. Különbség van az identitásod megismerése és a küldetésed megismerése és a képességgel való felruházása között. Sáfárkodás ott kezdődik, amikor elfogadod magad annak, akinek Isten mond. Igaznak. A hit cselekedete ott folytatódik, amikor úgy beszélsz magadról (gr.homologeo), amelyet Isten mondott Rólad. Igaz vagy. A bálványok elleni harcban meg lesz kísértve az igaz pozíciód. A hit ige által működik, de ha leáll az ige tevékenysége, akkor azonosulni fogsz újra, meg újra a környezeti hatásaiddal. Isten szolgálatában nem arra vagyunk elhívva, hogy az  önmegtagadást vagy önfeláldozást válasszuk cél nélkül, inkább arra, hogy betöltsük Isten célját, ami miatt önmegtagadásban élünk. Amikor nincs megbecsülve Krisztus értelme bennünk, akkor elfolyik az erő a személyiségünkből. Amikor értelmünket támadja a szellemvilág, tudja, miért teszi.

 

201910262019.10.26

Az újjászületés után szembesülünk azzal, hogy a világból sok-sok ’erődítményt’ hordozunk a tudatalattinkban. Megváltó kegyelme nem rombolja le automatikusan. Isten megváltoztatja a szívünket, Mi pedig megváltoztatjuk viselkedésünket, hiedelmeinket, szokásainkat! Negatív gondolkodásunk életünk során elválaszt minket Isten szeretetétől és attól, hogy másokat szeressünk, ill. másoktól szeretetet kapjunk. A feltételezésen alapuló vétkeket akkor követünk el, amikor azt hisszük, hogy magatartásaink, szokásaink elfogadhatóak Isten számára, holott valójában sérti Őt. Pl. bálványimádás. Isten nem tárja fel ezeket a bűnöket Nekünk, csak akkor, ha magunktól döntünk úgy, vizsgálja meg jellemünket és indítékainkat. Az okoskodás vagy fantáziálás szó a görög nyelvben érvelést, gondolatokat és képzelődést jelent, melyek megelőzik és meghatározzák személyiség jegyeinket és viselkedésünket. Amikor a világba mész, döntőek a kapcsolatok és az abban lévő szokások, hitrendszerek, viselkedési minták, lelki beállítottságok, bálványok. Csak nézd meg Sámsont. Sámsont Isten elválasztotta, hogy bíró legyen. Bölcsesség, erő kenetét adta neki, de érzéki ember lett, mert állandóan megkívánt valakit, akit nem kellett volna megkívánnia. Összeállt Delilával, lelkileg megrokkant, elaludt és a kenet elhagyta úgy, hogy észre sem vette. Úgy, mint a mai egyház.

 

201911022019.11.02.

„De közben ügyeljetek rá, hogy senki híjával ne maradjon az Isten kegyelmének és fel ne nőjön benne valami keserű gyökér, az ne okozzon zaklatást, hogy rajta keresztül meg ne fertőződjenek sokan,” Zsid. 12,15 Az Isten és ember közötti hasonlóság eredeti hordozója szelleme.  Amikor Isten dicsőségét hordozza, fenntartja és közvetíti. A bűnbánat által kegyelemért és irgalomért kiáltunk magunk számára és azokért, akik megkeserítettek bennünket. Ekkor a törvénykezés szorításából a kegyelem oldalára kerülünk. Amikor mások felé keserűséget táplálunk, akkor valójában igazságtételért kiáltunk. Vagyis elítéljük az embereket hibáikért és bukásaikért. Van egy veszélye annak, ha a keserű gyökerekről vagy a keserűségből kitermelt bálványainkról beszélünk. Azzal járhat, hogy inkább a fájdalmainkra és bálványainkra koncentrálunk, mint Isten dicsőségének gyógyító képességére. Ez egy „áldozat” mentalitást teremthet. Nem a felelősség megközelítést állítjuk a középpontba, hanem az ok és okozati összefüggést. Célunk az, hogy napvilágra hozzuk, amint felismerjük, hogy a keserű erődítmények mennyire mélyen gyökereznek bennünk és hogyan lopják el tőlünk Isten kegyelmét.

 

201911092019.11.09.

A keserűség elválaszt Isten különleges kedveltségétől (kegyelem) és az egészséges emberi kapcsolatoktól. Isten határozott célkitűzése, hogy átalakuljunk a Fiú képére. Ő megtisztít minket, ahogyan az ötvös – aranyműves - tisztítja a nemesfémeket. Ennek érdekében felhasználja a próbákat, nehéz helyzeteinket, hogy az összes salak kikerüljön belőlünk. Sokszor nem értjük Istennek tisztító munkáját, ami miatt megkeseredhetünk. Másrészről földi életünk során krízisekkel, fájdalmakkal találjuk magunkat szemben, amelyeket fel kell dolgoznunk. Ugyanis a keserűség célja hogy elvezessen minket egészen az önbálványozásig, ahol a fájdalom már gyökeret vert. A keserű attitűd mindig igazolja, hogy miért is keserű. Erre szüksége lesz, hogy így ne tudjon a hívő meggyógyulni. A keserű ítélkezés azt jelenti, hogy elutasítottság érzése okán másokat megítélünk. Ítélkezés lehet az is, ha szívünkben kárhoztatás, elutasítás, féltékenység, irigység, jogtalan harag, vagy meg nem bocsátás van jelen.

 

2019.11.16.

Isten ma is kutatja, vizsgálja a szívünket. Erre nem neki, hanem nekünk van szükségünk, hogy segítségével megláthassuk magunkat az ő világosságában. Egyedül a Szent Szellem képes vádlás és kárhoztatás nélkül rávezetni minket arra, hogy van e helytelen ragaszkodás az életünkben, vannak e olyan bálványok a szívünkben, amelyek miatt sikertelen az imaéletünk, mert mi nem akarunk elengedni olyan vágyakat, kívánságokat, amelyek miatt kezdetben „csak” megosztottá válik a szívünk, de később már akár teljesen el is távolodhatunk Istentől, míg végül intő példa lesz az életünk mások számára, (negatív értelemben) ahogyan erről az Ezékiel 14-ben is olvashatunk. Saját magunk és a ránk bízottak miatt is jobb, ha leszámolunk mind azzal, amit Isten bálványnak tart az életünkben.

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!

Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsoltár 139,23-24)

 

20191123 2019.11.23

Mai kereszténység egyik fő problémája az, nem különíti el magát a profán világtól Isten Szellemének vezetésére. Képtelenség úgy hatékony hitéletet élni, hogy az ember szellemi identitása önmaga előtt nem fontos. Ekkor létezés válságot élhetünk át. Az imaélet sikerét befolyásolja, ha szellemünk szüksége annyira fontos, mint a fizikai szükségeink. Ekkor szellemi tevékenységeinknek belső értéke és ösztönző ereje lesz. A belső ember megerősítése figyelmes, fegyelmezett és következetes együttélést igényel az Úrral. De valójában egy érési folyamatról van szó, ami előbb-utóbb sikereket fog eredményezni vezetésünkben. Ráeszmélünk, hogy nem az vagyunk, aminek kívülről látszunk, hanem az vagyunk, ami bennünk van. A Szent Szellem folyamatosan tanítja és vezeti a szellemünket, hogy egyre több igazságra ráeszméljünk és részesedjünk belőle. Isten elvárja tőlünk, hogy a Szent Szellem vezetésében működjünk, ne maradjunk megkötözve a természetesben. Te nem kapcsolódhatsz Istennel kapcsolatos javakhoz a Szent Szellem bizonysága nélkül! A jó pásztor hangját követjük, mert halljuk. Isten soha nem válaszol meg olyan kérést, ami már megvan! Jézus azt mondta, a juhai ismerik a hangját. A megismerés, befogadást is jelent. A tény az, hogy hiszed vagy nem, de a vezetés elérhető lett számodra az újjászületéskor. Hogy mennyit veszel birtokba ebből, Te rajtad múlik. Hogyan lehet hallani Isten hangját? A te válaszod a kulcs ehhez.

 

 

20191130 2019.11.30.

A spirituális leépülés akkor jelenhet meg életünkben, ha nem vesszük tudomásul vagy megkeményítjük szívünket az Úr vezetése kapcsán. Saját szellemünk működésének fontos szerepe van az Úr hangának realizálásában. De ennek rendeltetését nem szabad eltúlozni. A megtérés után még megromlott fantáziával rendelkezünk és nem megszentelt módon gondolkodunk. A hallás jelentősége és szívünk készsége az engedelmességre döntő ebben. János apostol a hallás megőrzésében és a kenet helyes működésében látja a hívő ember boldogulását még az Antikrisztus szellemével szemben is. Tudatosítanunk kell önmagunkban, hogy az újjászületés szellemünket látó és halló szereppé teremtette. Bensőnkön keresztül az Úr jelenléte és képessége belép életünkbe, hogy utat mutasson. Később természetünk állandó alkotórészévé váljon. Az imádkozást ennek a célnak kell alárendelni, ehhez pedig szükséges időt biztosítani a Szent Szellemnek. Sajnos imádkozni lehet úgy is, hogy az ember még gyengébbé teszi szívét, mert alárendeli a lelke félelmeinek, fájdalmainak. Ha ezek uralkodnak belső emberünk fölött, akkor egy elválasztó paravánon keresztül akarunk közösséget tartani a Szent Szellemmel.

 

 

20191207 2019.12.07

Ha nincs Istentől kialakított realista Istenkép a Szent Szellemről, nem valószínű, hogy ’hitbéli’ számításaink abban a formában teljesülnek majd, ahogyan azt elgondoljuk. Helyes Istenismeret alapja a helyes Istentiszteletnek. Lelkükből jövő idealizált Istenképből ugyanis könnyű eltérni hétköznapjaink sodrásában. Káin óta Isten javaiért történik a félreértett Istenkeresés. Ábel & Káin típusú kereszténység meghatározója az üdvtörténelemnek. Ábel istenismerete a kegyelem és megigazultság helyes igazságait fogadta magában. Istenhez való közeledése és Őrá irányuló tisztelete ezeknek a bibliai tényeknek a pontos figyelembe vételén és követésén alapult. Minden emberi természetből (lélek) származó gondolat Isten szent háromságáról vagy a Szentírás tartalmáról hamis. Tulajdonképpen az ember saját erőfeszítése által kialakított gondolatok, eszmények a Szent Szellem identitásáról, vezetéséről képezik a vallásos életben lévő megtévesztés alapját. Ekkor nyitja meg az az Istenkereső ember szívét „idegen hangok” előtt.

 

 

20191214

2019.12.14

A szellemi érvényesülés záloga, belső emberünk általi képességeink. Óriási vágyunk, hogy Isten Szelleme vezessen és a megfelelő helyen fejezzük be életünket. Nagy kihívása az utolsó idők egyházának az, hogy felismerje az antikrisztusi korszakot és felkészítse az eszkatológiai jövőre önmagát. Mi Istenhez az Ő Beszédén keresztül, de saját szellemünk által kapcsolódunk. Újjászületéskor a szellemi embered születik újjá, de a lelkednek megváltás javaira van szüksége. Ezt neked kell igényelni, nem automatikusan jön létre. A lelked megmentése kegyelmi folyamat hit által. Amit Isten mondani akar nekem, azt az Igéjén keresztül fogja mondani, én pedig a szellemem által fogom hallani. A hallás folyamatai: 1. tudatában legyek, hogy vannak szellemi füleim, és hallok Istentől 2. amikor újjászülettem örökkévaló élet költözött a bensőmbe, 3. ez a mennyei élet tartalmazza Isten kegyelmében bővölködő élet. Mi jön ki a belső emberedből? Élő vizek bővölködő folyói. Pl. a Bölcsesség, amely magas szintű információt tartalmaz. De lehet hasznos utasítások, vezetés, válaszok a kérdéseidre, képzelőtehetség, felfogóképesség, találékonyság, stratégia, kijelentés arról, amit nem tudsz. Ha a Szent Szellem általi életet élek, szellemben fogok járni.

 

 

201912228

Tóthné Kállai Klaudia – Az Úr, az én erőm és magaslataimon járni enged

2019.12.28

A valódi Istentől jövő vezetés (Isten hangja) imádkozásra, Isten Igéjének lelkes, szisztematikus tanulmányozására, elkötelezett keresztény életre serkent mindenkit. Az újjászületett ember nem tud megerősödni, Isten természetfeletti tervében járni, csak ha a Szent Szellem uralma alatt él. A mi emberi gondolkodásunk, látásunk nagyon szűk korlátok között mozog, Isten pedig az Ő dicső gazdagságának a mértékében tud minket megerősíteni és nem a saját elképzeléseink korlátaink szerint. Ez az üzenet nagyon szoros kapcsolatra bátorít és perspektívát nyújt, hogyan tudunk megigazult emberként az ige és a Szent Szellem közössége által megújulni, meggyógyulni a sérüléseinkből, illetve magasabb szellemi megtapasztalásokra eljutni. Az üzenet fókuszba helyezi, hogy Jézus Krisztus visszajövetele közel van, Ő Isten szerelmes fia, akiben gyönyörködik, az Ő hangját, vezetését szükséges meghallanunk a magunk ötletei, okoskodásai helyett.