202101022021.,01-02.

Jézusnak és a sátánnak is, van országa és ezek szemben állnak egymással. Isten Királyságának fontos képessége az, hogy szét tudja választani a Sátán királyságának egységét. Miután Jézus átvitt minket az Ő királyságába az újjászületésben, Isten azt akarja, hogy elválasszuk magunkat a sötétség országátónak képzeteitől és életmódjától. Mindezt nekünk kell akarni. Egy kereszténynek elsősorban az Isten egyházának építésre kell berendezkednie. Ha rombolni szükséges bizonyos erőket, magaslatokat, akkor gondosan ügyeljünk arra, hogy csak szellemi fegyverekkel lehetséges. Ha pedig a dolgok nem váltak még szét egyértelműen, akkor a türelmes kivárás álláspontjára kell helyezkednünk. Pál a szellemi élet sikerét annak a folyamatos szellemi hadviselésnek tulajdonítja egy közösség ill. egyén életében, amellyel módszeresen rombolhatjuk hamis ideákat, vallásos elgondolásokat vagy gonosz szellemek befolyását.

 

 

 

 

 20200109

2020.01.09

Istennek hatalma egy különleges képesség, ami eddig lehetséges, hogy nem is lett észlelve és kifejlesztve benned. Van ott belül valami, amit az ördög nem akar, hogy felfedezd. Ezt az „erő képességet” gyakorolni kell, hogy megnyilvánuljon. Az Istentől kapott képességedet kihívás kell, hogy érje, hogy működjön. A pusztában. Isten jelenlétének hatalma erősebben képes hatni minden terápiánál, nagyobb a pszichológiánál, és mélyebbre érnek el, mint a pszichiátria. Képes megnyugtatni az embert, és legyőzni azokat a „magaslati korlátokat”, amivel az ellenség jön az ember ellen, hogy lenullázza. Isten megmentő hatalma visszamegy a múltadba, meggyógyítja a tegnapodat, biztosítja a mádat. Győzelemre lettél elkülönítve. Isten arra teremtett, hogy egy hasznos partnere legyél a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas. Ő mindig kezében tartja az irányítást. Abszolút erő birtokában van. Amitől nagyon izgatottak vagyunk Istennel kapcsolatban, hogy Ő hatalmát képes átadni. Fontos, hogy megértsem mit jelent, hogy Ő előre ismert engem. Ő azt mondja, hogy az leszel, akivé én rendeltelek, már születésed előtt. Egyetlen ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, mert te el vagy választva. Küldetéssel rendelkezel, egy mozgásban lévő vagy, akit a mennyből küldenek. Az örökkévalóságból küldtek az időbe. Az ellenség meg van félemlítve azok által a személyek által, akiket Isten elválasztott és engedelmeskednek Neki. Te győzelemre lettél elkülönítve, hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas. Az ellenség sokszor belül felállít akadályokat, hogy távol tartson a célodtól, a rendeltetésedtől, mert fél tőled.

 

 

 

202101162021. 01. 16.

Kegyelemből, hit által üdvözülünk. De még ezt a hitet is ajándékba kapjuk Istentől, hiszen a hitet Isten Igéjének hallgatása hozza létre bennünk. Azonban nemcsak Jézus Krisztus, hanem vele együtt az Egyház semmisíti meg a bukás következményeit generációkon átnyúló szellemi konfliktussorozatok által. Hogyan adta ezt át nekünk? Isten a földet az ember számára teremtette. Elvárta Ádámtól és most már tőlünk is, hogy sáfárai legyünk tulajdonának. Gondoskodjunk hűen és bölcsen a földről Isten számára. A mi gondjainkra van bízva. Ez volt Isten terve és Ő soha nem változtatja meg az Ő tervét. Azonban mindezt imában és kitartó hűségben szükséges megvalósítani. Amikor újjáteremtetünk Krisztusban, tökéletes ellátásba kerülünk, minden készen áll. Nincsenek továbbiak. Isten mégis különböző ima típusokkal hozza elérhetővé mindezt az Egyház számára. Több keresztény mozgalom nézete, hogy Jézus már elkészített mindent, nekünk csak el kell ezt fogadni és örvendezni. Ennyi. Mi Jézus munkatársai vagyunk. Krisztus megváltó munkájának eredményeképpen a hatalom, amelyet a Sátán bitorolt, visszaállíttatott Krisztusban, és elérhetővé vált az új nemzetség számára.  

 

 

 

202101232021. 01. 23.

Mikor újjászülettünk akkor szellemi lények lettünk. Isten elvárja tőlünk, hogy a természetfelettiben (hit, remény, szeretet) működjünk, és ne maradjunk megkötözve a természetesben. A hitünk harca nem mozgatja Istent! A hit minket vezet arra, hogy megtegyük mindazt, amiről Isten már gondoskodott kegyelme által. A hit bennünket mozgósít. Ma egy olyan különleges korban élünk, amikor felnövekednek Isten fiai saját szellemi harcaikban. Hiszem, hogy Isten akarata az utolsó napokra az, hogy sok „Isten fia” nőjön fel a viharaikban amennyire csak lehetséges. Kell, hogy Isten gyermekei feladva függetlenségüket merjék elkötelezni magukat a mennyei Atya felé, megtanulva az engedelmességet, hogy részesedni tudjanak mindabból a mérhetetlen hatalomból, amit Isten tud adni számukra. Az ellenség ki akarta venni ezt az igazságot az egyházból. Sátán célja az, hogy ne értsék a hívők Isten hatalmának jelentőségét. A hit válaszokat ad Isten részéről és egyetlen úton jön felénk, az üzenet meghallása által.

 

 

 

20210130 2021. 01. 30.

Az ellenség az Istentől kapott képességeinket támadja. Az Istentől kapott képességed, elrejtett képességek. Olyan dolgok, amelyek születésed előtt beléd lettek un. építve. A megfelelő környezetre van szükséged, hogy ezek kibontakozzanak vagy kivások, ahol megnyilvánul szellemed képessége. A gonosz hadművelete sikeresen eltérített sok embert Istentől ka­pott elhívásá­tól. Több idős keresztény saj­ná­lat­tal tekint vissza hibáikra és szerették volna tudni, hogy mi történt volna, ha veszik a bá­tor­sá­got és feltétel nélkül igent mondanak Istennek. A vádló rengeteg tapasztalatot szer­zett, mielőtt Jézus felé fordult volna figyelme a pusztában. Sok keresztény ezen a ponton megértette a pusztában lévő harc jelentőségét, de az árat túl ma­gas­nak találta és elfordult Istennek életére vonatkozó eredeti tervétől. Azt tették, amit a vi­lág okos dolognak ítélne meg. Nem hittek abban, hogy a kereszt győzelme olyan nagy, hogy nem­csak az örök élet ingyenes ajándéka vált elérhetővé számunkra, hanem győz­te­sek vagyunk a Sátán minden munkája fölött, minden körülményünkben. Még ha nem is látszik a világban lévő forgolódásunkban egyértelműen. A szellemi harcunk vereségeiből való gyógyulás és vigasztalás be­le­tar­tozik a kereszt művébe. Folytonosan.  Ahogyan Jézusnak ál­landóan résen kellett lennie személyes ellenségének (Sátánnak) támadásaival szem­ben, ugyanúgy nekünk is résen kell lennünk azokkal a csapdákkal szemben, ame­lye­ket elhelyeznek előttünk.

 

 

 1. rész

2. rész

ElsőElőző12KövetkezőUtolsó
1. oldal / 2