20211127  2021. 11. 27.

 

Olyan helyzetbe kell hoznom szívemet, amely előmozdítja a bennem lévő Krisztust. Aki a főpapom. Az Újszövetség rendszeresen ösztönöz bennünket, hogy Krisztust, a főpapunkat ne veszítsük el. A főpap áll minden áttöréseink mögött. Belső áttörésnek hívom ezt. Azzal, hogy úgy gondolkodom, ahogy Ő, hozzáférek ahhoz, amit Ő megtett értem. Ahhoz hogy egyre jobban figyelembe vegyem azt, amit Isten mondott nekem, szívben lévő keménységet (figyelmetlen hozzáállást) kell eltávolítani. Ami felé nyitok szívemben, afelé megszűnik a szellemi vakságom. Józsué és Káleb másképp dolgozta fel az áttörés lehetőségét, mint Izrael vénei. Józsué és Káleb nem tagadta, hogy óriások élnek azon földön, ahol jártak. De elhitték, le tudják tudni győzni őket és elfoglalják a földet. A tíz kém önmagát győzte le. Nem Kánaán óriásai tartották vissza az Izraelitákat attól, hogy belépjenek a várva várt áldásba. Nem és nem. Rossz gondolkodásuk, rossz hitük vezette be őket saját csapdájukba. A szöcske mentalitás.  Nem az élet viharai győznek le téged. Ha vereséget szenvedsz, saját rossz gondolkodásmóddal győzted le önmagadat. Amikor megújul elméd, akkor értelmes szíved szemei megvilágosodtak. Pár napon vagy héten belül többet haladhatsz szellemileg, mint 100 év bibliatanulmányozás és tanítás hallgatása alatt. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell tanulmányoznunk a bibliát. 

 

 

 

20211204Minden újjászületett keresztény bűnös (félelemmel és szégyennel) teli gondolkodási mintával születik újjá. Ez azt jelenti, hogy amikor te és én bejöttünk Isten családjába, még mindig ennek a világnak a szokásai és félelmei szerint okoskodtunk, amíg el nem kezdtük megújítani az elménket. A félelem sosem vitatkozik a hiteddel. Szó szerint döntéseket akar hozni a félelem mentalitása, hogy visszatartson téged – ha akarod, ha nem – anélkül, hogy tudatában lennél ennek. Általában a gondolkodásunk továbbra is bizalmatlan, kétkedő és ellentétes Isten útjaival, és azzal, amit Ő rólunk mondott. Ha megpróbálod megváltoztatni, a félelmeid és kételyeid szabotálni akarják ötleteidet és életedet, hogy azon a szinten tartson, ahol a toxikus elméd van. Egy másik dolog a bűnös gondolkodás kapcsán, hogy amit elhittél, ahhoz vonzódik a szíved. Gondolkozz Isten Igéjén és érts egyet vele, azt fogja eredményezni, hogy valósággá fog válni az életedben.

 

 

 

 

20211211

2021. 12. 11.

Mi kell az áttörés fenntartásához? 1. Az első áttörési pontunk a múltban lett létrehozva! Lásd meg a hit szemével múltbeli áttörésed alapját a kereszten. Ez az a helyzet, ahonnan elindítjuk az imádkozásainkat. 2. Hidd el az örökkévaló kiválasztásod terveit.  Itt van az áttörés másik jelentős kulcsa. Tehát áttörésünket (jó cselekedeteinket) Krisztus biztosította a múltban. Isten meghatározta áttörésünket az örökkévalóság területén is. Nem csak általánosságban értjük, hanem személyesen. 3. Ismerd meg Istent, aki már elfoglalta a jövődet. Akár óriások nézhetnek veled szembe, ez egy csodálatos igazság: Istened már elfoglalta a másik oldalt, Kánaán földjét. Hogy lehet ez?  Mert amíg te az időben gondolkozol, Ő az örökkévalóságban már megtervezte győzelmedet! Atyád már túl van azon a problémán, amellyel mostanában szembesültél. Ő birtokában van az ígéreteidnek! A hit hallása által Istennel lehetsz az áttörésen túl. Józsué és Káleb amikor az óriásokra néztek, már előre kijelentették bukásukat.  

 

 

 

 

20220101

2022.01.01

A Szentírás általi általános ismeret azt mutatja meg, amelyet felfogtunk, azaz amit ésszel felérhetünk. Isten fénye viszont megmutatja, amit Isten tud, és amelyet Ő nekünk kijelent Szent Szelleme által. A Szent Szellem ereje által nyert ismeret valóban Istentől való világosság. Amennyiben azonban az Istentől kapott világosságot elraktározzuk, akkor pusztán ismeretanyaggá tesszük. Nem világít. Úrtól jövő fénynél különböztethetjük meg a jót a rossztól. Hirdetnünk kell az embereknek azt a jó hírt, hogy ha hozzáfordulnak, Istennek Jézus Krisztus arcán való világossága megszabadítja őket a világ üres hiábavalóságaitól, majd beviszi őket Isten országának teljes világosságába. Gyülekezetet ezért a kettős küldetéséért gyűlöli a Sátán. Minden nagy áttörésnél „1 sötétség” (Góliát) áll szembe velünk. Semmi sem dühíti annyira a sötétséget, mint a Gyülekezet világosságának jelenléte. Ezt a jelenlétet mindig „1 Dávid” tartóztatja fel. A kenet jelenléte nélkül a mécsesünkben nincs világításunk. Újjászületésünknél fogva minden, ami az Istentől született, az világosságból született és győzelemre van determinálva.

 

 

 

 

 

20220108

2022.01.08

Olyan korszakban élünk, amely a szkepticizmust igazságként, az apátiát pedig tényként hirdeti. De Krisztus megtanít nekünk egy másik tényt is, hogy az Istenbe vetett rendíthetetlen hitünk az világosságba vezető vitathatatlan út. Amikor a hited megremeg a megpróbáltatásaid során, Isten visszaterel bennünket arra az ígéretre, hogy a világosság fiai vagyunk. Készen állsz arra, hogy átalakítsd a hitedet, hogy kiállj azért, amiben hiszel? Itt az ideje, hogy visszatérj a hitedhez. A világosság ismerettel és céllal fog megérkezni hozzád. Az ismeret vagy az isteni célok elérése is tönkre teheti az embert az elért eredmények „bódulatán” keresztül. Hiszünk a célokban, de csak addig, amíg nem válnak istenekké. A célokat célpontokként kell látni, nem pedig végállomásként. A sikeres embereket az motiválja, hogy túlszárnyalják önmagukat és céljaikat. A világosság növekedése soha nem fog megállni életünkben, ameddig engedelmeskedünk neki. Jákob nehezen alakult át Izraellé, mert nem lehetett megváltoztatni indítékait. Céljaik jók voltak, de az ösztönei nem.