Dátum: 2017. december 09. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171209Isten nem változik, ezért rá minden korszak szentjei bizton számíthattak. Így van ez velünk is, akik valóban egy nagyon nehéz korszakban élünk, de Isten minket sem fog magunkra hagyni soha. Bár illúziót nem szabad táplálnunk a jövővel kapcsolatban, mert ha ez a mostani nemzedék meg nem tér, akkor Isten előbb-utóbb mindenképpen meg fogja ítélni azt a sok gonoszságot ami naponta történik ezen a Földön. Viszont ami Isten igéjében kijelentetett számunkra, azt bátran megragadhatjuk és abból reménységet meríthetünk. Isten a Babilonba deportált Júdaiaknak is csodálatos ígéretet adott, pedig ők fogságban voltak, akkor hogyne biztosítaná számunkra is ezt az ígéretet? „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.” (Jeremiás 29,11-13 Református új fordítás)

 

 

 

Dátum: 2017. december 16. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171216Amivé válhatsz a reménység mentor programja által, az a Te ajándékod Istentől. Néhány mentori kapcsolat egy adott időszakra vonatkozik, de ez, egy teljes egész életre. Isten a szellemi valóságokon keresztül pártfogoltjait alkalmas időben (gr.kairosz) megsegíti. Még az Ő hírnevét is kockáztatja ezzel. Az egyik legfontosabb erénye a reménynek, hogy a konfliktuskezelés képességét közvetíti. A mennyei dolgok tisztelete a héber világban nagy szellemi alapelvvel bírt. A reménykedő hit, hidat épít a szükséges mennyei források és az egyház között. Istent tisztelni azt jelenti, hogy az Ő személye, beszéde és szellemi javai „súlyosak” a hívő szívében. A tisztelet minősít egy kapcsolatot. Héberben a „kabed” főnévi igenévből származik a tisztelet fogalom, amely azt jelenti, hogy súlyosnak, vagy nehéznek lenni. A tisztelet alapú gondolkodás nagyon fontos, mert ez határozza meg prioritásaidat és hitedet. És a hited határozza meg az életed színvonalát.

 

 

 

Dátum: 2017. december 23. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171223Hogyan tudunk összekapcsolódni Krisztussal kudarcaink közepette? Hogyan tudunk megváltoztatni dolgokat a természetfeletti remény által? A megújult gondolkodás nagyon fontos, mert a gondolkodás határozza meg a hitedet. És a hited határozza meg az életedet. A reménynek a hit ad valóságot. Te nem kapcsolódhatsz semmivel, ami Istennel kapcsolatos, a hit hatása nélkül. Az alap az, hogy a reménységem Jézus Krisztus befejezett munkájában van. Reménység abban, amit Jézus elérhetővé tett számomra az Ő kegyelme által. A kudarc a keresztényeket is megalázza. Ha cselekszel és győzöl, az csodálatos! Ha cselekszel és elbuksz, az fájdalmas. De a kudarc az is, ha nem teszel semmit! Mert a legjobb tanár éppen a kudarc. Folyamatosan emlékeztetni kell ezekre a keresztyéneket, mivel olyan könnyű visszacsúszni a természetes világ adta nehézségekbe. A belső ember megerősítése nélkül, nehezen dolgozzuk fel, hogy mindenkinek vannak gondjai, problémái. Vannak nehézségek, érnek kudarcok, kisebbek, nagyobbak, hol ritkábban, hol gyakrabban, de érnek. Az, hogy ezt hogyan kezeljük, elsősorban a megküzdési módszereitektől függ. Az üzenet célja, hogy ne kezdjetek el ezek után félni a kudarcoktól, mert akad majd még belőlük. De éppen ettől izgalmas az élet és ezek adnak lehetőséget arra, hogy fejlődjetek, és értéket teremtsetek saját és mások életében.

 

 

Dátum: 2017. december 30. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20171230Ha azt kérdezem, miben van a legnagyobb lehetősége az egyháznak? A válaszom: A kegyelem trónjánál való részesedésben. Ehhez az út csak a bárány vérébe vetett hit által lehetséges. Krisztus valóságos vére az eszköz. A megváltásunkról való gondoskodás teljesen Isten kegyelméből fakad. Isten kezdeményezte szuverenitásából. Krisztus eleve elrendeltetett a világ kezdete előtt és óta. A hívőnek van egy vérrel hintett engesztelési helye Isten trónusánál. A kegyelem munkája itt alakít át bennünket a vérbe vetett hit által. Bármit, amit a hívő kap az Atyjától, Krisztuson, a főpapon keresztül adja át. Krisztus transzformáló vérén keresztül kapjuk, amellyel a trón meg van hintve. Ebben a korszakban az ítélet célja Isten eredeti tervéhez való visszarendeződés. Létezik: múltbeli, jelenbeli és jövőbeli ítélet. Krisztus meg fogja jutalmazni az övéit a királyságáért végzett hűséges szolgálatukért. Ez fogja meghatározni pozíciójukat. Az engesztelés kollektív, de fontos fönntartani az egyensúlyt, mert korlátozott az alkalmazásban! „Ha alaposan megvizsgálnánk magunkat, akkor nem kellene ítélet alá kerülnünk és büntetést kapnunk. Amikor azonban az Úr ítél meg, akkor azért fegyelmez bennünket, hogy megmutassa a helyes utat. Azért teszi ezt, hogy ne kelljen véglegesen elítélnie bennünket a hitetlen emberekkel együtt.” 1Kor 11:31

 

 

 

1. rész:

2. rész:

Dátum: 2018. január 06. Helyszín: Aratás Gyülekezet

20180106Korinthoszi gyülekezettel vállvetve mondhatjuk, meggazdagodtunk minden teológiai tudásban, bár a kérdés nem az, hogy ismerünk-e már mind régi vagy legújabb igazságot és irányelvet a Bibliából, hanem az, hogy ezek szerint élünk-e vagy sem? Történelmünk nagy korszakváltáshoz közeledik. Felmerül a kérdés: milyen krízisek érik most az Egyházat? Ószövetségben a héber értelem, bölcsesség fogalom jelent szétválasztást és különbséget tevést is. A héber gondolkozási mód analitikus. Egyház tanításait tekintve, ma a szellemi élet kulcsszava: szétválasztás. Görögül a krízis szó szétválasztást, megkülönböztetést jelent. Jelenleg még tart egy érési folyamat, amelynek végére minden hívő Krisztus elé áll. Isten most nagyon türelmes. A prófétai kijelentések alapján az Egyház útjának befejezésekor szétválasztás történik. A szíveket ismerő Isten szétkapcsolja a névleges keresztényeket a ténylegesektől. Az egyh.tört. során két kategóriához tartozó keresztények mindvégig egymás mellett élnek, hiszen nem lehet és nem szabad őket szétválasztani, mivel senki sem tudhatja, kiből mi lesz még. A konkoly példázatában a törvénytelenség az egyik kulcsszó, a másik pedig a bűnre való csábítás. A botránkozásokat okozókról. Egyház életútja minden súlyos romlása ellenére teljes győzelemmel fog végződni. „Első zsenge a Krisztus; azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.” 1Kor 15:23