A gazdag ifjú története 1. rész


Nochta Pál, Őrbottyán, 2012. október 20.

12102A lelkünknek ki kell szakadnia ebből a látható világból ahhoz, hogy az Urat követve részesülhessünk azokból a kincsekből, melyeket Isten számunkra készített. El kell szakadnunk attól, ami elválaszt minket az Úrtól, mert ha a szívünkben Jézus mellett másnak is helyet adunk, akkor bálványimádásba kerülünk. A gazdag ifjúnak a vagyon szeretete volt a szívében az ami elválasztotta őt Istentől, ezért akart neki Jézus segíteni, hogy a bizonytalan gazdagságból átkerülhessen a valódi, mennyei gazdagságba. Nekünk nem szabad erre a babiloni rendszerre építeni az életünket, mert ez a rendszer eleve pusztulásra van ítélve. Akik Jézus földi itt létekor hallgattak és ráépítkeztek a prófétai szóra, azok megmenekültek akkor is, amikor időszámításunk szerint 70-ben a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet.