Felemelkedés

Váradi Norbert, Őrbottyán, 2014. augusztus 3.

14085Isten Izraelt fel akarta emelni minden nemzet fölé, hogy aztán Izraelen keresztül létre hozza a Földön az uralmát. Ez az egyházra is vonatkozik, hiszen az Efézusi levél szerint mi is fel lettünk ültetve Krisztussal a Mennyekbe. Isten rajtunk keresztül akarja a királyságát megvalósítani ezen a Földön és ezt úgy teszi, hogy ehhez előtte az övéit fölemeli a maga szintjére. Ez először a bensőnkben történik meg, majd ez a szellemi valóság idővel megnyilvánul a fizikai világban is, ez Isten királyságának a megnyilvánulása. A keresztények nagy többsége nagyon nehezen, sőt, inkább egyáltalán nem tudja befogadni ezt az igazságot, viszont ha nem fogadjuk el Isten velünk kapcsolatos tervét, akkor nem lesz egyéni szinten áttörésünk.