Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. március 22.
János apostol szerint egy gonosz angyal (Jezabel) Isten szolgájának, prófétai szavának (gr.előre szóló) adja ki magát az eklézsiában. Tanításaival hamis jövőkép koncepciót és új vallási gyakorlatokat hoz létre. Az üzenetben megemlítődik az un. jézabeli tevékenység. Nem egy általános szellemi listáról lesz szó. Nem válaszoljuk meg azt a kérdést sem, hogy egyes személyek mögött megbújik-e a „bűbájos”. A kiindulásunk alapja, hogy az Izraeliták gondolkodását gyűjtőfogalom is alkotja. Egy adott dolog karakterisztikus tulajdonságából kialakít egy jellegzetességet. Így egységes jegyeket kölcsönöz az adott cselekedeteknek, személyeknek. „Hanem ami nálatok van azt tartsátok meg (birtokol, uralkodik) addig, míg eljövök.” Jel 2:25
Technikai okok miatt a sorozat kilencedik része sajnos nincs meg.
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. március 1.
Ha a királyi papságról beszélünk, akkor mennyei identitású szentekről van szó. Ez az ígéret Izraelnek szólt először. Amikor kijöttek a szolgaságból, be kellett volna menniük az ígéret földjére királyi papokként. Miért nem tudtak bemenni? Sajnos a múltban ragadtak. A legtöbb hívő megengedi, hogy ami a múltban történt, befolyásolja a jövőjét. Mózes utódja Józsué ezt látta előre. A tanítás szélesíteni fogja perspektívátokat és nyitogatni a szemeteket, hogy lássatok. Csak az Ő mennyei világosságga tud mennyei képességeket létrehozni. Mindez irgalmasságból fakad. "Ama napon, melyen eljön, hogy szentjeiben megdicsőüljön és mindazokban csodálat tárgya legyen, akik benne hittek. Mert a mi nektek tett tanúságtételünk hitelre talált. 2Thess 1:10 Csia
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. február 22.
Izráel gyermekei nem tudtak a saját erejükből megmenekülni, sem elhívásukban benne maradni. Isten kilenc csodademonstrációja igazából nem változtatta meg őket. A pászkabárány vérére volt szükségük, hogy sorsuk kvalitása új szintre emelkedjen. A helyes mennyei modell nélkül nem juthatunk sehova. A papok célja: szellem-ige-vér által átvenni Isten örökkévaló bizonyságait, időzítéseit és terveit. A királyi vér átkódol bennünket. Átalakítja a bűn hatását, viselkedési mintákat, átok működését, lelki és fizikai betegségeket. Krisztus teste sok területen nem fér hozzá az isteni partnerséghez, amely által átvenné a szabadulására szükséges erőt. „Hiszen a Szellem a valóság, mivelhogy hárman vannak a tanú(bizony)ságtévők: a Szellem, és a víz, és a vér, és ez a három egybetorkollik (ugyan azért az egyért van).”1Ján 5:8 Vida
Tóth Lajos, Ózd, Maranatha gyülekezet, 2014. február 16.
Amikor újjászületetünk „evilági” gondolkodási mintával érkeztünk Isten Királyságába. Mentalitásunk több területen nem azonos Isten örökkévaló törvényszerűségeivel, ill. azzal, ahogyan gondolkodik rólunk. Engedjük, hogy jövőnket az örökkévalóság határozza meg. Az örökkévalóságba való belátás képessége sikeressé teszi utunkat. A szívben lévő korlátokat így elmozdíthatjuk, amelyek visszatartják fejlődésünket. A királyság örökkévaló törvényei által összhangba kerülünk Isten Beszédével, majd lehetségessé válik számunkra a folyamatos mennyei perspektíva megtapasztalása. „Így azonban nagyobbra (kiválóbbra, hatalmasabbra, haszonra) törekszenek, azaz mennyeire. Ezért az Isten nem szégyelli őket, hogy az Istenüknek neveztesse magát, hiszen várost készített nekik.” Zsid 11:16 Csia
1. rész
2. rész
Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2014. február 15.
Isten már az idők létezése előtt megígérte az örök élet reménységét, melyet az igehirdetésen keresztül nyilatkoztat ki a számunkra most, ebben az időben is, amiben élünk. Ezért fel kell ismernünk Isten hozzánk szóló aktuális szavát. Ha pedig ma, amikor halljuk az Úr szavát, nem keményítjük meg a szívünket, hanem folyamatosan a láthatatlanokra nézünk, akkor bemegyünk az Úr szombatjába, a nyugalomba. Képessé válunk arra is, hogy uralmat vegyünk a belső időérzékelésünk fölött, így a hosszan tartó nyomorúság, pillanatnyi könnyű szenvedéssé változik át, ennek következtében a bennünk lakó Krisztus által képesek leszünk uralkodni az időn is.
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. február 8.
Hajlandóság + Hallás + Látás = Aratás. Isten mély vágya és célja, hogy mennyközpontú legyen gondolkodásunk. Az egyedüli személy a földön, aki képes megláttatni a mennyben lévő elkészült áldásainkat: a Szent Szellem. Ezért elengedhetetlen, hogy Ő vezessen bennünket hallás által a „Kanaan földjére”. A teremtéskor Isten létrehozta és hozzáférhetővé tette helyreállításunkat, kijelentéseinket, gyógyulásainkat, sikereinket, stb. Ha nem tanulunk meg az örökkévalóságban mozogni, elszalasztjuk a mennyben előre kivitelezett lehetőségeinket. „Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is és ráadást is adnak hozzá nektek.” Márk 4:24 Vida
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. január 25.
Az inkompetencia korlátokat helyez el az elménkben, viszont az isteni kompetencia olyasmi a bensőnkben, amelyet nem látunk kívülről, de megerősít belülről. A gond akkor van, ha nem tudsz bízni szellemedben lévő örökkévaló javakban. Ekkor lelkünk materializálni akarja a megváltás áldásait. A meg nem újult elménk időben akar látni és beszélni. Ameddig csak földi időben látsz, nehéz lesz hitben és kegyelemben működnöd. Ő ismeri a holnapodat. Örökkévalóságunk nem az idő működésétől függ, hanem Urunktól. „Ezután Jézus, minthogy látta, hogy már minden elvégeztetett arra, hogy az írás beteljesedjék, így szólt: „Szomjazom.” Ján 19:28 Csia
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. január 18.
Ebben a részben a szellemi elvek kiegyensúlyozott használatáról lesz szó. Pál apostol integritását soha nem veszítette el a természetfeletti megtapasztalásaiban. Vigyáznod kell, hogy ne hozd be/le a szívedet testi, világi, becsapott perspektívára Az emberi psziché érzéki valóságot akar létrehozni és a szellemünk ellen törekszik. Megnézzük Ábraháméknál is, hogy a mennyei kompetencia hogyan nyitott ki, majd hozott létre egy új valóságot, ami már az idő előtt létezett. A hit mindig az örökkévalóságból jön. Isten azt mondja az üdvösségünkről, még ha nem is látod azt, de mégis megvan és meg lesz, mert örökkévaló. „Maga Sára is hitéért kapott képe, sséget arra, hogy megalapítsa a magot akkor, mikor már túl volt az életidőn, képességet kapott, mert hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.” Zsid 11:11 Csia
1. rész
2. rész
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. január 11.
Megelevenedett szellemünknek bejárata van a mennyei lehetőségekhez. A kegyelem és megigazultságunk által bejárásunk van a "lehetőségek valóságába". Mennyei kompetencia jelentése: elsajátított emberi ill. bibliai ismeretek alkalmazásán túli mennyei képesség. A királyság gondoskodik mindenki számára ugyanarról a játéktérről és egyforma bejárásról a forráshoz. Amikor ez az igazság életre kel, és te hiszel benne, erő árad a mennyből. Mi rábízzuk magunkat az Ő képességeire, hogy amit megígért, azt véghez tudja vinni. Isten nem hazudhat. „A bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.” Ef 3:20 Egysz.
1. rész
2. rész
Még...
Tóthné K. Klaudia, Aratás gyülekezet, 2014. május 3.
Különbséget kell tennünk a Szent Szellem jelenléte és az Ő kommunikációja között. A jövőt tekintve minden reformációban vagy feléledésben a Szent Szellem kijelentésénél van a kulcs. Minden korszak igazságára a Szent Szellem vezet el, szellemihez szellemit told. A kijelentés által az azt fogadó szellemi tudatában egy természetfölötti tartalom jön létre. A hit működésének szellemi törvénye esetében a Szentírás szellemi elveinek erejét Isten tekintélye adja. Az értelmezőt pedig a kegyelem által működő hit segíti a jelentés megértésében és annak aktualizálásában. Pál apostolnál láthatjuk azt, hogy az utolsó időkre nézve olyan kijelentéssel rendelkezett, amelyet leleplezés által ismertette meg vele Isten Szelleme.
Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2014. április 19.
Illés története fontos üzenettel bír a mostani időkben élő keresztények számára. Már hosszabb ideje elmélkedem a próféta szolgálatával kapcsolatban. Célunk Akháb és Jézabel munkájának, valamint az ellenük fellépő próféta szolgálatának megértése. A kinyilatkoztatás által felismerjük Illés Szellemének munkáját az egyházában. Illés sok nehézség ellenére felül tudott kerekedni Jézabel ellenreformációján, mert Isten jelenlétében élt. A földi eseményeket is a mennyei nézőpontból szemlélte. A mostani korszak kihívásait úgy tudjuk legyőzni, ha mi is belemenekülünk Isten jelenlétébe és engedjük, hogy Isten megláttassa velünk előre elkészített dicsőséges korszakát.
1. rész
2. rész
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. július 25.
Isten hatalmas örökséget készített az Őt szeretőknek. A szeretet nagyon fontos, mert e nélkül a hit törvényei nem működnek az életünkben. A minta Ábrahám, akit próba által a „látás helyére” kellett vezetnie Istennek, ahol kész volt feláldoznia fiát. Természetes szinten nem volt semmi, amibe belekapaszkodhatott volna. A megnyílt szellemi szemével tudott csak látni és így kapta vissza Izsákot. Isten kivárta ezt. Ha egy próbában elbukunk, kérnünk kell a mennyei bölcsességet segítségül. A bölcsesség nem fog hozzánk jönni, ha a saját utjainkon járunk. Szintén nem kapunk bölcsességet kételkedéssel. Isten képességei és ígéretei a mi örökségünkben vannak. Csak a bizalom adja a képességet a kijelentés megragadásához, ami bejárást biztosít örökségünkhöz. Atyánk, esküvel tette hitelessé nekünk ezt.
3/1. (Látni az örökségünket)
3/2. (Látni az örökségünket)
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2014. július 12.
Isten szövetséges szeretettel tud csak viszonyulni hozzánk. Amikor azt mondjuk, hogy szeretjük Őt, ezzel azt mondjuk: függetlenül attól, amit érzek, vagy amit gondolok, én bízom a Te szövetségi örökségedben és kegyelmedben (képességeidben). Ezt nevezzük SZÖVETSÉG TUDATÚSÁGNAK. Az én részem, hogy ebben maradjak és engedelmeskedjem, mint Ábrahám az atyánk. Ábrahám a világ örököse lett. Ez nemcsak Ábrahám számára van, hanem a magjának is. Ha nem tudod, hogy van örökséged, hogy fogod elhinni vagy igényelned? Az elménket meg kell újítanunk ehhez a valósághoz.
1. rész
2. rész