Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. november 17.

12113A hívő emberben az Istenkeresés útján jön létre a kegyelem valóságos profitja. A Zsidókhoz írt levél 10. fejezetben egy nagyon fontos szempontból látjuk Krisztus kegyelmének áldásait. Az ószövetségi szentély szolgálat csak „árnyék”, nem pedig a mostani szolgálat valódi jellegét (pragmáit), lehetőségeit tükröző „kép” volt. Bár rámutat Isten törvényének erejére, és arra is, hogy Isten nem vállal közösséget a bűnnel, ugyanakkor előremutat (képeket közvetít) Krisztus teljesebb és tökéletesebb mennyei szolgálatára. A régi szövetségek is hordoztak kegyelmet, mert az igaz Istenkeresés tartalma kegyelmet hordoz és közvetít. Az újszövetség kijelentésének titka az, hogy Isten már kezdeményezett, létrehozta a szellemi sikereinket, és a hit ehhez kapcsolódik, majd elfogadja mindezt.

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. november 3.

12111Kegyelem bőségét Isten azzal a céllal adja, hogy megismertesse kedveltségének bizonyítékát. Az lesz sikeres keresztény ember, aki ismeri a kegyelem bőségét, megtanulta, hogy hogyan tud ebből hit által állandóan átvenni, meríteni, és másokat is képes erre megtanítani. Vannak ugyan nagyon különleges megjelenési módjai is kegyelmének, de egy keresztény nem engedheti meg, hogy ezekre vágyakozzon csak. Nekünk kegyelmének abból a formájából kell élnünk, amely az Ő Igéjéből jelentetik ki, mégpedig folyamatosan. Mi megtartjuk és bevesszük a kegyelem beszédét, Ő pedig kinyilvánítja magát növekedő tendenciában részünkre. „Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Neki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.” 2Pét 3:18

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. október 27.

12101Globális növekedés lassulásában a legnagyobb kockázatot az európai adósságválság megoldatlansága, csődkockázat és a pénzügyi problémák egyre több országra történő átterjedése jelenti. Az Ó- és Újszövetségben egyaránt, aki valamit is tett Isten céljainak megvalósulásaiért, megtapasztalta az Ő kedveltségének bőséges kiáradását. Nem azért jön Isten kedveltsége és jóakarata az életedre, mert megérdemled, hanem azért, mert Jézus megszerezte és kifizette Golgotán az árat érte. „Képes pedig Isten arra, hogy minden kegyelmét kiárassza belétek, azért, hogy mindenben, mindenkor, minden (tekintetben) elégségetek legyen, bőven teljék minden jótettre.” 2Kor 9:8 Vida

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. október 13.

12104A hit kitartása segít át bennünket az élet adta válságokon a válasz megtapasztalásáig. A hit összekapcsolja a bevetett mag üzenetét szívünkbe és realizálja a természetfeletti dolgokat, amelyeket szívünk szemeivel látunk. Hittel kell megkapaszkodnunk Isten szavába (mag) és ígéreteibe, még akkor is, amikor minden körülményünk arról próbál meggyőzni, vesztes helyzetben vagyunk. „Istennek az az ígérete, hogy bemehetünk a nyugalmába, még ma is érvényes. Nagyon vigyázzunk tehát, nehogy elmulasszuk ezt a lehetőséget! Hiszen nekünk is ugyanúgy hirdették az örömhírt, mint azoknak. De nekik nem használt az üzenet, mert amikor hallották, nem fogadták el, és nem hittek neki.”(megj. Kivéve Józsué & Káleb) Zsid. 4:1-2

 

 

1. rész

2. rész

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. október 6.

12106A kegyelem és hit munkája révén az olvasott bibliai szöveg megérinti az ember szívét. Először sok esetben csak az értelmünkbe kerül, majd be/elfogadása által megértjük a hallottakat. Isten beszéde közvetíti a kegyelem természetfölötti képességét, amely először belső valósággá válik, majd felül tud kerekedni bűnön, betegségen, szegénységen, reménytelenségen és minden más problémákon is. A valódi hitet mindig a jövőbe vetett reménység képes dinamizálni. Ez tudja megtartani a nehéz időkben is az embert elhívása betöltésében. „Aki által (Krisztus) a hit révén hozzáférhetünk ahhoz a kegyelemhez, melyben állunk és dicsekszünk az Isten fiai dicsőségének reményében. Róm. 5:2 Soos

 

 

Isten kedvencei IV. rész –
Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. szeptember 29.

12091A kedveltség meghatározására több variáns közül általában így hangzik: "a meg nem érdemelt jóindulat, amely Isten ajándéka." Ez a meghatározás azonban kissé hiányos, mert nem csatlakozik a kegyelem sokszínű áldásaihoz, ami a Krisztusban átvehető javak összessége. Az isteni kedveltség alatt nem pusztán egy egyszeri ajándékot kell értenünk, nem statikus, hanem ma is dinamikus és reményteli tevékenység. Szükséges megértenünk, hogy az Ő kegyelméhez való kapcsolódásunk nem csak az újjászületés lehetősége, hanem egyúttal földi létünk boldogulásához szükséges természetfölötti erőből való részesedésünk is. „És mivel a sokaság miatt nem férkőzhettek Ő hozzá, megbontották a háznak fedelét, ahol Ő volt, és rést törvén, leeresztették a nyoszolyát, amelyben a gutaütött feküdt.” Márk 2:4

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. szeptember 22.

12092Amikor Ádám vétkezett, vére azonnal beszennyezett lett és így a genetikai felmenőit átalakította erkölcsi és szellemi vonatkozásokban egyaránt. A kegyelem természetfölötti valósága mennyei változást generál természetünkben, amely által válunk Krisztusivá és egyedivé. Növekedésünkben felismerjük, hogy Jézus vére megtisztít minket bűneinkből, megértjük melyek a hit általi megigazulás egyedüliségei. Kérdés viszont az, fel tudjuk-e fogni annak jelentőségét, hogy Atyánk DNS –ét a kegyelem örökíti attribútumain keresztül? „Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” 2Pét 1:4

 

 

1. rész

2. rész

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. szeptember 15.

12093Az üzenet segítség a hanyatlásba jutott, de korábban már hitbeli megtapasztalásokat szerzett keresztények részére. Ekkor a válság egyik oka lehet a kegyelem trónjából való részesedés hiánya. Jézus főpapságának ereje alkalmas arra, hogy tisztulást szerezzen a bűntől és megerősítse hitünket a kegyesség áldásaira vonatkozóan. Atyánk irányunkban kész átadni kegyelmét, támogatását és erejét. „Járuljunk hát a szabad szólás bátorságával a kegyelem trónjához, hogy könyörületet, és kegyelmet találjunk kellő időben jövő segítségül.”Zsid.4.16 Csia

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. május 5.

12054Mielőtt Jézus Krisztus visszajönne, a hívőknek nagy serege kel fel azzal az Istenképűséggel és hatalommal, amely az övék. Az eklézsiának olyan evangélium (győzelmi hír) adatott a földi szféránkban, amit addig még nem fedeztünk fel teljességében. Érintőlegesen ugyan megértést kaptunk e hatalomból, de jogaink érvényesítését kevésbé tudatosan használjuk. Nemsokára tudni fogják a keresztények, mik az övék, és meg fogják tenni mindazt, amit Isten eltervezett számukra. „Tudom pedig, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangéliuma áldásának teljességével megyek, kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szellem szerelmére, tusakodjatok velem együtt (segítségére siet a harcban) az imádkozásokban, én értem Isten előtt.” Róm 15:29-30

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. április 29.

12042Krisztus természetét és áldását nem lehet pusztán akarati erővel megszerezni. A hívő ember számára csak a Melkhisedeki papságban van lehetősége sikeres keresztényként élnie. Az Ő főpapi tisztsége hozta be a fizikai és szellemi életünkre a prosperálást, mert kiválósága (erénye) áldást hordoz és közvetít. Tudatosítanunk kell, hogy az Ő vele való kapcsolatunk során a jövendő világ javai transzferálódnak. „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonba vett (szerzett) nép vagytok, hogy így annak kiváló (erényeit) dolgait hirdessétek, aki a sötétségből titeket elhívott az Ő csodálatos fényébe.” Vida