202004222020. 04. 22. Aratás

Istennek vannak tervei, amelyeket általad akar megvalósítani a próbáidban. És Ő azt is akarja, hogy te kiemelkedj miközben követed tervét. Nem azért, hogy az emberek lássák, hogy milyen nagyszerű hívő vagy, hanem azért, hogy az emberek lássák, milyen hatalmas Ő! Most eljöttek a kihívások, amelyek nagyobbak, mint Te, de benned van valami, amit a hit potenciálnak nevezhetünk. És ennek meg kell nyilvánulnia. A válságban abból a kényelmes zónából, az ismerős helyzetből fogsz kilépni egy másik szintre, ahol nincs más, ami fenn is tartson csak az Istennek beszéde. Ha ez nem működik, lemerülsz! Te meg tudsz tenni olyan dolgokat, amit természetes emberek nem tudnak megtenni! A lelki válság azért is jön, hogy elvegye a hitedet. És ha túl sokáig nézel a körülményekre és önmagadra, akkor lassan-lassan elkezdi lemeríteni hitedet. Ahogy magadat táplálod mindennap, a hitedet is táplálnod kell mindennap.

 

 

 

20200425

2020.04.25

Újjászületés egyenlő Isten uralmának elfogadásával. A további lépésekhez építkezésre, fejlődésre lesz szükség, amelynek célja a megigazult ember jogkörének növekedése, kegyelem által. Jézus Krisztus mikor elkezdte szolgálatát a földön, azt az üzenetet hirdette, hogy: Beteljesedett az idő, és elközelített az Istennek országa, térjetek meg és higgyetek az evangéliumban. Az ország szó a Görögben is és a Héberben is a király szóból származik. Isten országa egy természetfölötti uralkodás. Istennek van egy örökkévaló királysága. Az örökkévaló királyság független attól, hogy a földön mikor, milyen szinten tapasztalható meg. Ez az ország a  természetes világban lévő történelmi időszakokban, különféle módon mutatkozott meg. Amikor van hitünk a Szentírásban, akkor tudjuk, hogy létezik egy láthatatlan természetfölötti világ. A következő fontos tudnivaló, hogy a mennyei valóságnak a természetes világgal való kapcsolatát helyesen lássuk. Az engedetlenség (szembeszegülés) alapvető tulajdonsága a testnek és léleknek. Szent Szellem működése akkor folyamatos, ha Isten Uralma egyre nyilvánvalóbb. Ekkor hanyatlás nélküli közegben él a szív. Jézus Krisztus magról szóló példázatokkal beszélt Isten Országával kapcsolatban. Azt mondta olyan, mint a mustármag. Amely kisebb minden más magnál és bedugják a földbe. Ez a rejtett szakasza. De aztán kikel és akkora fává lesz, hogy az ég madarai laknak az ágai között. Ez a megnyilvánuló, látható szakasza. 

 

 

20200429

 2020. 04. 29.

Te lehetsz újjászületett úgy, hogy az elméd még nem változott meg Isten Országának szellemi törvényszerűségeire. Foglalkoznunk kell az elménkkel, mert a nehéz helyzetekre megtérésünk előtti módon akar majd reagálni. Jézus Krisztus miután tanította tanítványait, azonnal megpróbálta a tanítványok hitét. A rossz gondolkozási sémák Isten Országának működésének meg nem értéséből fakadnak. A céljuk az, hogy egy alacsonyabb szinten tartsanak minket, mint ahogy Isten tervezte felőlünk. Az Ézs. 55:8-ban azt mondja Isten: „A ti gondolataitok nem az én gondolataim.” Isten eltervezte, hogy Isten Országából éljünk. Az abból való kijelentés Isten tervét (un. álmait) hozza el számunkra. Ha én működni szeretnék Isten elképzelésében, oda kell mennem Isten beszédéhez, meg kell találnom benne a magomat és hitet kell gyakorolnom Isten kijelentett szavában. A mag szellemi meghatározása sok rétű a Szentírásban. Jelenti Isten beszédét és a királyság működését is. És figyeljetek! Ha én rászántam magam Isten Országának aktivizálására és várom, hogy működjön az életemben, bizonyos feltételekkel fog eredményes lenni. A szellemi törvények felülmúlják a természetes törvényeket.

 

 

20200502

 2020. 05.02.

Az Isten kormányzása arról szól, hogy elhozd Isten tervét saját és mások életére nézve. A szellemi életben való növekedés nem szólhat csak arról, hogy egy önző haszon legyen, vagy „jól érzem magam” klubot hozzunk létre. Az Isten Királyságának a növekedéséről van szó, amely az egész életünket mennyei perspektívába állítja. Isten Országa, azaz Királysága a plántálás, vetés és öntözés szellemi egymásrautaltságának felépítése. Azt aratod, amit vetsz. Isten mindent vissza tud állítani a vele való együttműködés érdekében, amennyiben aszerint cselekszünk, ahogyan Isten előre megtervezte. Ez egy egyetemesen elfogadott törvény, amely az élete minden területén működni szeretne. Ha van magod, lehetséges lesz az aratásod. Úgy gondolom, ez egy olyan törvény, amelyet mindenki olvasott a Szentírásban, de mégsem egy olyan törvény, amelyet mindenki követ is. Nagyon sok ember megpróbál csúsztatni ebben a rendszerben. Megpróbálják ezt megkerülni, és olyan – a valóságtól elrugaszkodott – gondolataik vannak, amelyek nem fognak működni. De a lehetetlen, hogy ez a törvény ne működjön, hisz Isten beszéde mozgatja. Minden szellemi ígéret vagy ösztönzés, ami le van írva a Szentírásban, vagy ki van mondva egy mag. Azonban amikor ez el van vetve a szívben, csak akkor fogja meg teremni vagy eredményezni, amit Isten mondott. Ha a helyes útmutatást követjük Isten Királyságában, akkor a „magunk” eredményeket fog létrehozni életünkben. A szívünk és az életünk egy kert. Isten úgy tervezte, hogy az Ő Igemagja, már újjászületéskor benne legyen a mi szívünkben.

 

 

20200506

 2020. 05. 06.

Ahogy tanulmányozzuk az Írásokat, Szent Szellem elfogja kezdeni, egy alap lerakását szívünkben, amelyet az ördög nem tud megrendíteni. Amikor Jézus azt mondta, olyan Istennek Országa, mint egy elvetett mag, akkor világossá tette, hogy a mag nélkül nemfog Isten munkája hatással lenni életünkben. Sokan ismerik ezeket a verseket a Szentírásból, de nem ismerték fel, hogy ez magában foglalja a hatalmat a belső életünkön keresztül életünk megváltoztatására is. Ahhoz, hogy elsődlegessé tegyük Isten Országának eredményességét, át kell törnünk az elrelytett dolgokon. Fel kell fednünk az igazságot, amit Isten ki akar jelenteni nekünk szaván keresztül. Csak olyan szellemi helyekre mehetünk, amekkora kijelentést befogadunk. Ha bevesszük és elkezdünk cselekedni ez alapján, látni fogjuk a mag hatásának működését saját életünkben. Visszatérünk az eredeti életvitelre, életminőségre, életmódra.