20200307

 2020.03.07 Aratás gyülekezete

Minden eddigit meghaladó eredmények és egyben viharok fogják jellemezni a modern keresztény mozgalmakat, mert új korba lépett a világ és az egyház is. A gonosz térnyerése ma elsősorban a szellemi tekintélyt képviselő és érvényesítő mozgalmak gyors növekedésében érhető tetten. A mai egyház spirituális immunrendszerétől függ, hogy feltartóztatja-e a hamis evangélium invázióját. A kereszténység egy nagy vízválasztónál áll, amelynél lelepleződik nem csak a jó, hanem a fertőzött evangélium is. A kihívás tétje nem az, hogy győz-e a dicsőséges egyház, hiszen ez tény lesz, hanem az, hogy a mostani generáció megtartja vagy nem a valódi evangéliumot. Ebben a korszakban nagy elhatározásunk az, hogy a hamis evangélium követelményeinek nem rendeljük alá magunkat, sőt megerősítjük hitünket a Szentírás által.

 

20200314Tisztán látjuk, hogy a legfontosabb dolog egy hívő ember számára az, hogy megtanulja – miután újjászületett -, hogyan éljen hit által. Krisztus megváltói munkájának minden részlete elérhető lett számodra, de hit által kell elfogadnod. Ne felejtsd el soha, nincs egyetlen helyzet, ügy, probléma, amit a hit ne tudna kezelni. Úgyhogy kelj fel az ellenség kételkedése és félelme ellen. Foglald el a jogos helyedet, mint Dávid, aki az állandó válsághelyzetek szakértője volt. Hited a Szentírás alapján „kohóban” vagy a „küzdőtéren” fejlődik. A hit tekinthető úgy, mint isteni képesség a természetes körülményeid fölé emelkedéshez. Ha hitben jársz, elkezded úgy szemlélni körülményeket, ahogyan Isten látja. Elkezdesz gondolkodni úgy, ahogy Isten gondolkozik, beszélni úgy, ahogyan Isten beszél és cselekedni úgy, ahogy Isten cselekszik. A hitnek mindig van komponense. Soha ne engedd a világnak, hogy meghatározza, amiben hiszel. A hited nem támaszkodik a jelen helyzetedre, hanem irányítja azt. Ha igazságban jársz, Te megállíthatatlanná és győztessé válsz, miként Jézus Krisztus. Isten királyságában nincs vereség…

 

 2020.03.25. Aratás gyülekezete

A Szentírás tanulmányozása az egyik módja annak, hogy kijavítsd vagy transzformáld meggyőződésedet, bizalmadat. Láttam olyan keresztényeket, akik az első alkalommal, amikor hallották a hit általi igazságokat, gyorsan tudtak megváltozni. De eznem mindig sima ügy. Mózes felemelte az érckígyót és hitük által meggyógyulhattak Izrael gyermekei. Ez a hit általi átvétel manapság nagyon ritka, mert úgy hiszem, azért változtak meg ezek az emberek, mert a kétségbeesésnek bizonyos szintjén voltak. Az egyik ok, ami miatt a hívő emberek nem nagyon változnak a tudatlanság hitükkel kapcsolatban. Nem létezik olyan szív, ami egyszerre képes arra, hogy figyeljen a hitetlen gondolatokra és közben meg higgyen is. Amikor az énképünk alacsony színvonalon van, egy szűk szellemi mezsgyén mozgunk. De majd megerősítjük. Ebben az évben úgy fogsz gondolkodni és cselekedni, ahogy soha előtte Isten hite által.

 

 2020.03.28. Aratás gyülekezete

20200228Sokan nehezen élik meg ezt az időszakot. Sérelmezik, hogy a válság megbolygatja, gyakran fel is borítja a korábban jól bevált hitrendszerüket. Azonban az újrarendeződés fontos, mert a meg nem oldott válság átnyúlhat a válság utáni időszakra. Bármennyire is nehéz elfogadni: a fizikai és pszichés változások miatt szükség van egy új szellemi szerkezet vagy felépítés kialakítására, rendszerezésre és szortírozásra. A valódi újjászületés azt jelenti, Isten lett bennünk. Amikor elfogadjuk Jézus Krisztust, elfogadjuk mindazt, amelyet a megváltás helyreállított és megvalósított. Egy új természet, amely először olyan, mint egy újszülött csecsemő, akit táplálni kell, hogy nőjön és fejlődjön. Hitünk miatt szellemünkben lett egy forrásunk, ott legbelül, és soha többé nem leszünk kiszolgáltatva a világ számára. Isten hite híd is a mennyei valósághoz, ahol megvannak mindazok a dolgok, amelyek a mennyben léteznek: értelem, bölcsesség, ellátás és védelem. Neked fejlesztened kell a hitedet a bölcsesség által, mert a nehézségek és krízisek és extrém helyzetek csak keményebbek lesznek. Az örökséged és az ellátásod Istentől jön, hit által belülről kifelé. Bár Isten által, de a szellemeden keresztül. Mi úgy tudunk válságkezelést létrehozni, hogy pont úgy működünk, ahogy Ő eltervezte.

 

 

 2020.04.01. Aratás gyülekezete

20200401

Kegyelem által működő hit a legnagyobb erő a világon. Úgy is fogalmazhatunk, a hit bejárást ad az örökkévaló lehetőségeinkhez a kegyelembe. A helyes bibliai nézőpontból és a megtapasztalt igazságokból függ hitünk gyümölcsöző munkája. A hit bensőnkben lévő bizonyság nélkül csak egy képzelt dolog. Ha van a Szentírásból kijelentés és nem kételkedsz benne, akkor semmi ezen a földön nem lesz képes téged megállítani Isten akaratát az életedben. Tehát nektek és nekem olyan korszakokra van szükségünk, ahol hitünkről lehullik a lepel. A hit általi kijelentés közvetlenül Istentő jön az emberi szellembe. Csak a hit hallása képes kinyitni azt a kaput, ami a nehézségeinkből való kimenekedést hozza el. A hit nem csak bizalom Istenben, hanem engedelmesség is, amivel bizonyítod, hogy hiszel Benne. Mi rábízzuk magunkat az Ő hűségére, hogy véghezvigye, amit eltervezett részünkre. Ha a hit élővé válik szívünkben, akkor Isten hűsége nagy támaszunk lehet nekünk.